Sport
2022-11-29

Katar 2022: Burai Árpád úgy véli, az Irán-USA párharc több mint foci

Az FM90 Campus rádió szerkesztő műsorvezetője izgalmas, jó párharcokra számít kedden, de a győztesek kilétét illetően egy kivételével nem bocsátkozott jóslásokba, úgy fogalmazott, nyerjen a jobb csapat. Egyedül abban biztos, a hollandok simán nyernek Katar ellen.

Egy őrült, de nagyon jó mérkőzéssel indult a hétfői játéknap, sokan a vb legjobb meccsének nevezték a Kamerun – Szerbia találkozót, mely bővelkedett fordulatokban és gólokban. Az afrikaiak kerültek előnybe, de az első félidő hosszabbításában átvette a vezetést Dragan Sztojkovic együttese, majd a másodikban kettőre növelték előnyüket. A Szelídíthetetlen oroszlánok azonban nem adták fel és döntetlenre mentették a mérkőzést. Nem kevésbé volt élvezetes a Dél-Korea – Ghána összecsapás, mely párharcot végül A fekete csillagok nyertek 3-2-re. Brazília egy nem túl izgalmas mérkőzésen biztosan gyűjtötte be a három pontot és biztosította be helyét a legjobb 16-ban. Mint ahogy a portugálok is, akik a második félidőben két gólt rúgtak Uruguaynak.

Kedden a harmadik kört kezdik meg a csapatok, mely játéknapon minden nyitott kérdésre választ kapunk az A és a B csoportban. Kiderül, a hollandok és az angolok mellett mely válogatottak jutnak a legjobb 16-ba. Igazi presztízs-csatákat is láthatunk, hiszen a Wales – Anglia és az Irán USA mérkőzéseket rendeznek este 8 órától. A népszerű rádiós szerint utóbbi párharcot még azok is megnézik, akik nem követik a világbajnokság eseményeit.

Hollandia – Katar 11.29. 16:00      Al Bayt Stadion

Látva a Katar első meccsét, az fogalmazódott meg bennem, egy jó formában lévő DEAC nagyobb ellenállást fejtett volna ki Ecuador ellen. A házigazdák eddigi teljesítményét röviden össze lehet foglalni: rendező országként nem kellett selejtezőt vívniuk, ott vannak, megszerezték első világbajnoki góljukat és ennyi. Ahhoz csodára lenne szükség, hogy Hollandia ellen pontot szerezzenek, a tulipánosok győzelme és csoportelsősége garantált. Nem gondolom, hogy a narancsmezesek nagy erőket fognak mozgósítani, elképzelhető, hogy Louis van Gaal azoknak is megadja a lehetőséget, akik eddig kevesebb játékpercet kaptak. De bármilyen összeállításban is lépnek pályára, sima holland győzelmet várok.

Ecuador – Szenegál 11.29. 16:00      Halífa Nemzetközi Stadion

Ez egy nagyon izgalmas párharcnak ígérkezik, hatalmas is lesz a tét, hiszen ezen a mérkőzésen dől el, mely válogatott jut tovább Hollandia mellett. Mindkét csapatért fájna a szívem, szimpatikus focit játszanak, de egyik gárdának búcsúznia kell. Abszolút háromesélyes ez a találkozó, ember legyen a talpán, aki megmondja, ki is fog nyerni, én sem teszem. Szeretem az afrikai csapatokat, minden vb-n várok tőlük egy kiugró eredményt, de legtöbbször a fejekben nincs rend, viszont azt látom, most e téren nincs probléma. Egy nagyon jó mérkőzésre számítok, Szenegálnak elég egy döntetlen is, de ha erre játszanak, az megbosszulhatja magát. Úgy gondolom, akár egy gólzáporos összecsapás is kialakulhat. A meccsnek azt tenne igazán jót, ha Szenegál szerezné az első találatot, onnantól már nem lehet taktikázni. Nem is tippelnék a győztes kilétére, jusson tovább a jobb csapat.

Wales – Anglia 11.29. 20:00      Ahmad bin Ali Stadion

Igazi csemegének ígérkezik az angolszász csapatok párharca, nagy presztízs-csata várható. Az angolok már biztos továbbjutók, egy kérdés maradt nyitva, első vagy második helyen lépnek tovább. Wales számára még maradt egy halvány reménysugár, ha legyőzik ősi riválisukat, még odaérhetnek a 2. helyre. Ha a másik párharc döntetlenre végződik, ugyan úgy négy pontjuk lesz, mint az irániaknak, ez estben pedig a gólkülönbség dönt a két csapat között. Mivel mindkét gárdáé -2, így ebben az esetben csak Rob Page alakulatáé változna, mégpedig pozitív irányba. Kérdés, Gareth Southgate mennyire alakítja át csapatát, lehetőséget ad-e azoknak a játékosoknak, akik eddig kevés játékpercet kaptak, vagy egyáltalán nem léptek pályára. Félvállról viszont nem vehetik ezt a találkozót a háromoroszlánosok, azt a brit szurkolók nem bocsátanák meg nekik. Azt gondolom, egyik felet sem kell külön motiválni, éppen ezért számítok nagy csatára a pályán.

 

Irán – USA 11.29. 20:00      al-Thumama Stadion

Az iráni játékosok úgy fogalmaztak, életük meccsére készülnek. Ez a párharc több, mint foci, ismerve a két ország kapcsolatát. Elképesztően jó meccsre számítok, ráadásul hatalmas a tét, aki nyer, továbbjut. Carlos Queiroz együttese egy 6-2-es vereséggel kezdett, de utána robbantotta a meglepetésbombát, 2-0-ra legyőzte a jóval esélyesebb walesi válogatottat. A játékosok hősöknek tekinthetők, hiszen abban a tudatban futballoznak, hogy hazájukban nagy tüntetések vannak. Ráadásul komoly büntetésre számíthatnak, mivel nem énekelték a himnuszt, de remélhetőleg elmarad a retorzió. A szívük viszont viszi őket előre, ez jól és rosszul is elsülhet, a szakmai stáb feladata lesz, hogy kicsit visszafogja őket. Az amerikaiak, akik már a következő vb-re építik a csapatukat, két döntetlennel kezdtek, számukra csak a győzelem érhet továbbjutást. Nagyon nehéz megjósolni, ki nyeri a mérkőzést, talán valamivel erősebbnek érzem Gregg Berhalter alakulatát, ezért gondolom azt, ha minimálisan is, de feléjük billen a mérleg nyelve. Vannak olyan barátaim, akik nem követik a világbajnokságot, de már jelezték, ezt az összecsapást mindenképp megnézik.

Burai Árpád sem kerülhette meg a legnehezebb kérdést: mely válogatott hódítja el a világbajnoki címet.

Nekem nagyon tetszik az, amit eddig láttam, azt már most ki lehet jelenteni, ez a meglepetések világbajnoksága, a csoportkörben nem egy váratlan eredmény született. Japán legyőzte a németeket, Irán kétvállra fektette Walest, Szaúd-Arábia elvett három pontot Argentínától, Belgium vereséget szenvedett Marokkótól. Hosszútávon azért a nagy focinemzetek közül kerül ki a későbbi világbajnok. Három válogatott érhet oda a végjátékba, az egyik a bombaerős kerettel bíró Brazília, akik eddig még csak annyit adtak ki magukból, amennyi kellett ahhoz, hogy sikerrel vegyék az első két akadályt. Nem tudni, Neymar sérülése mennyire súlyos, de van kivel pótolni a Paris Saint-Germain klasszisát. A franciák kerete is hasonló játékerőt képvisel, mint a seleção, olyan támadókat küldhet pályára Didier Deschamps mint Kylian Mbappé, Antoine Griezmann, Ousmane Dembélé vagy Olivier Giroud. A legfrissebb hírek szerint elképzelhető, hogy Karim Benzema is csatlakozhat társaihoz. Bár a németek továbbjutása még kérdéses, de igazi tornaspecialisták, úgy vélem összekapják magukat és ott lesznek az elődöntőben. Azt, hogy a három válogatott közül melyik fogja elhódítani a trófeát, nagyon nehéz megjósolni, én talán a gallokra tippelnék. Annak viszont nagyon örülnék, ha egy meglepetéscsapat is lenne a legjobb négy között, akár ez lehetne egy afrikai gárda.

 

 

 

 

Az Úszó Nemzet Programban a DE

Pályaorientációs napok a DE BTK-n

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek