Sport
2022-11-24

Nagy küzdelemre készülünk

Az elmúlt időszakban többször is találkoztunk azzal, hogy a DEAC stábja számos sérültet kénytelen nélkülözni. A legutóbbi két találkozón ennek dacára is jól szerepeltünk, mindezt azonban egyre nehezebb lesz megúszni, különösen decemberben, amikor várhatóan tetőzik a meccsdömping.

Maródiak tehát most is vannak, miközben a sérültek egy részét, például Mazzag Danit hosszabb távon is nélkülözni kényszerülünk. Még szerencse, hogy hazai találkozók következnek, pénteken az Acélbikák érkeznek, vasárnap a FEHA, jövő pénteken pedig a Sport Club látogat Debrecenbe. A tavalyi erősorrend szerint ez a sorozat a „tűrhető” kategóriába esne, az idén viszont kőkemény küzdelmeket ígér.

György József vezetőedző elmondta, hogy ő maga és csapata is tisztában van azzal, hogy a DAB jól felkészített, kiváló együttes, amely a Magyar Kupából kiverte a miskolciakat is. Nagyon nehéz feladat előtt állunk, de az bizonyos, hogy 3 sorral kívánunk játszani és az első perctől az utolsóig küzdeni, harcolni fogunk. Egyébként jól ismerjük az újvárosiak erényeit, mivel október végén szétlövés után nyertek ellenünk, most azonban szeretnénk visszavágni nekik.

Az Erste Liga tabelláján a mieink pontszámban (24) utolérték a Ferencvárost és a 4. helyet foglalják el. Az újvárosi alakulat 21 szerzett ponttal a hetedik, a fehérvári legénység 10 ponttal a sereghajtó, de mivel az utóbbiak is okoztak már néhány nagy meglepetést, őket sem szabad könnyedén venni. A vesztett pontok tekintetében némileg árnyaltabb a kép, mivel mindkét említett gárda egy találkozóval kevesebbet játszott a miénknél.

Nyilvánvaló, hogy nagyon okos, nagyon taktikus játékot kell majd játszanunk, mivel a tabellán nagy a tülekedés, minden pontra égetően szükségünk van. A sikerben ezúttal is nagyban számítunk a közönség támogatására, akik a nehéz pillanatokban rengeteget segíthetnek a srácoknak. Arra buzdítjuk a szurkolókat, hogy a helyszínen biztassák a kedvenceiket, akik pedig nem tudnak személyesen megjelenni, azoknak az Erste Liga TV élő közvetítését ajánljuk figyelmükbe! A találkozó 18.30 órakor veszi kezdetét.

2022. november 25. 18.30 Debreceni Jégcsarnok
EL 83
DEAC-Dunaújvárosi Acélbikák

Emberek és robotok a Műszaki Karon

Debreceni alkotók

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek