Sport
2022-09-18

Továbbjutott a kupában a DVSC

A Mol Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé jutásért lépett pályára csapatunk vasárnap délután az NB III-as Dabas otthonában. A kezdőcsapatba bekerült Meldin Dreskovic és Major Sámuel is, Gróf Dávid pediAg visszatért a kapuba.

A találkozón a várakozásoknak megfelelően a DVSC játszott fölényben, de az első negyedórában nagyobb helyzet nem alakult ki.

Az első félidő második felében aztán már akadt debreceni lehetőség, a 30. percben Dorian Babunski lépett ki a védők közül, azonban a kapus védeni tudta a csatár 9 méteres lövését. A 37. percben aztán jött a gól is, Ferenczi János jó labdát kapott Szécsi Márktól, betört a 16-osra, majd jobbról, 12 méterről a jobb alsóba gurított (0-1). A szünetre tehát előnnyel vonulhatott a Loki.

A második játékrészre érkezett Horváth Krisztofer, a DVSC láthatólag igyekezett végleg eldönteni a továbbjutás kérdését. Az 59. minutumban Major Sámuel próbálkozott átlövéssel (a kapus védett), majd a 64. percben egy váratlan hiba után Olekszandr Romanchuk utolsó védőként lerántotta a hazaiak csatárát, így a játékvezető kiállította. Emberhátrányba került tehát a Loki, Dusan Lagator pedig beállt.

A végjátékra így maradtak izgalmak, azonban az eredmény nem változott, a Loki bejutott a legjobb 32 közé a kupában.

Folytatás a bajnokságban, október első napján a Honvéd ellen Debrecenben.

Mol Magyar Kupa, a 32 közé jutásért.

Meton-FC Dabas SE-DVSC 0-1 (0-1).

Dabas, 400 néző. Vezette: Takács T.

DVSC: Gróf – Baranyai, Romachuk, Dreskovic, Manrique (Lagator, 66.) – Major (Neofytidis, 87.), Baráth P. – Bévárdi (Horváth K., 46.), Szécsi, Ferenczi – Dorian Babunski (Sós, 91.). Mb. vezetőedző: Dombi Tibor.

Gól: Ferenczi (37.).

Kiállítva: Romachuk (64.).

Forrás: dvsc.hu

Elindul a hatósági áras tűzifaprogram

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek