Sport
2022-09-11

Fantasztikus gólokkal nyert a DEAC

A DEAC futballistái a BKV Előrét látták vendégül vasárnap délután a harmadosztályban. Sándor Tamás tanítványai várhatták kedvezőbb előjelekkel a találkozót, mivel az előző két forduló során hat pontot szereztek. Ezzel szemben a fővárosiak a legutóbbi négy játéknap során csupán egyszer győztek. Szerencsére Albert Flórián legénysége nem a DEAC Sportcampuson tért vissza a helyes útra.

Igazi álomrajtot vettünk, mivel már az első percben megszereztük a vezetést: egy sarokrúgás után a lecsorgó labda Kónya Márk elé került, aki 17 méterről bombázott a bal felső sarokba. Ez a szépségdíjas megmozdulás megadta az összecsapás alaphangját. Ezt követően egy ideig főleg a mezőnyben zajlott a küzdelem, aztán a 18. minutumban Aranyos Mózes fejesével megdupláztuk az előnyünket. A nyáron leigazolt Aranyosnak ez volt az első gólja tétmeccsen a DEAC-ban. Nem sokkal később még jobb pozícióba kerülhettünk volna, ám Kerekes Krisztián elpuskázta a nagy helyzetét. Az első félidő derekán Sándor Tamás meglőtte a szezon egyik legszebb találatát, középpályásunk szögletből tekert a vendégek kapujába. A szünetig már nem módosult az állás, pedig Bereczki előtt ígéretes lehetőség adódott, ám védett a BKV kapuvédője. Fiatal kapusunknak, Ratku Ábel Rolandnak nagyon sok dolga nem akadt a szünetig, csupán egy veszélyes indításnál kellett tisztáznia.

A pihenőt követően Kerekes bólintása volt az első említésre méltó jelenet. Örömmel állapíthatták meg a szurkolóink, hogy a tekintélyes előnyünk ellenére sem vettünk vissza, ez pedig meghozta a gyümölcsét. Kerekes szép egyéni alakítás végén ünnepelhetett, végül a 86. percben a csereként beszálló Jankelic zárta le az összecsapást. Egyébként Jankelic is bátran jelentkezhetne egy gólszépségversenyre, ugyanis a tizenhatos közeléből tüzelt, a játékszer pedig a jobb kapufáról pattant be.

Ezzel a magabiztos sikerrel sorozatban harmadik alkalommal zsebeltük be a három pontot a bajnokságban.

NB III Keleti csoport 8. forduló
DEAC-BKV Előre 5-0 (3-0)
DEAC Sportcampus, vezette: Sándor Csaba.
 

Gólszerzők: Kónya (1.), Aranyos (18.), Sándor T. (24.), Kerekes (66.), Jankelic (86.).
 

A DEAC összeállítása: Ratku – Ujvárosi, Papp, Orosz – Rauf (Jankelic, a szünetben), Sándor, Kónya (Soltész, 68.), Aranyos – Bereczki (Bidzilya, 36.), Kerekes (Szabó L., 68.), Trencsényi (Tochukwu, 68.). Vezetőedző: Sándor Tamás.

Fotó: Égerházi Péter

Termék vagyok, leszek, voltam - A Király Halott klippremier

Négy évvel elsöprő sikerű koncertje után újra a Budapest Park színpadán Billy Idol!

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek