Sport
2022-08-27

Döntetlennel zárta a szombat esti meccset a Loki

Dzsudzsák góljával sokáig vezetett a DVSC, ám a mérkőzés hajrájában egyenlített a Puskás Akadémia él egy ponttal távozott a Nagyerdei Stadionból.

A hétfői Mezőkövesdi fiaskó után hazai pályán javíthatott Joao Janeiro csapata, ehhez viszont szombat este a tavalyi bronzérmes Puskás akadémiát kellett legyőznie legényeinek. A Loki szakvezetője ismét alaposan megkeverte a kártyát, ezúttal is több helyen változtatott a kezdőn. A kapuban Hrabinának szavazott bizalmat, a védelem jobboldaltengelyébe visszakerült Deslandes, a bal oldalára pedig Ferenczi. Baráth is az alapcsapatban kapott lehetőséget, mint ahogy a támadósorban Bárány. Mint egy falat kenyér, úgy kellett a győzelem, melyet a debreceni szurkolók is elvártak csapatuktól.

Támadóbb felfogásban kezdett a hazai gárda, mint ellenfele, az első percekben a Puskás térfelén zajlott a játék. Sőt az első helyzet is debreceni oldalon adódott, Horváth Krisztofer egy finom csel után tekert kapura, ám kicsit rosszul célzott. A piros-fehérek magasan védekeztek, már a labdakihozataloknál igyekeztek megzavarni a fecsútiakat, tették ezt sikerrel, a vendégek elvétve lépték át a felezővonalat. Állandósult a Vasutas fölénye, a Fejér megyei gárda jobbára csak a védekezéssel volt elfoglalva, viszont újabb helyzetet nem láthatott a debreceni publikum. A 13. percben Komáromi vette célba Hrabina kapuját, lövése viszont elakadt Deslandes lábában, mint ahogy Dzsudzsák próbálkozását is blokkolta a Puskás védelme. Legközelebb a gólhoz viszont a vendégek álltak: Colley hosszúba tartó lövését bravúrral védte Harbina, a kipattanó labda viszont Neofytidis lábáról majdnem a kapuban kötött ki, szerencsére a görög játékos a gólvonalról menteni tudott. A Loki előtt is hatalmas lehetőség adódott, Batik ért kézzel a labdához a tizenhatoson belül, Berke Balázs habozás nélkül mutatott a tizenegyespontra. Dzsudszák állt a labda mögé és higgadtan lőtte ki a a bal alsót (1-0). A DVSC ezúttal is megszerezte a vezetést, bíztunk abban, a folytatásban nem ismétlődik meg a kövesdi forgatókönyv. Hamar válaszolt a Puskás, Puljic gurította a debreceni kapuba a labdát, ám a gólt leshelyzet előzte meg, így a játékvezető érvénytelenítette a találatot. A 31. percben kis híján megduplázta előnyét a hazai gárda: Dzsudzsák szabadrúgása az előre húzódó Neofytidist találta meg, aki az ötös sarkáról vette célba a hosszút, de nem talált kaput. A vendégek is próbálkoztak támadásvezetéssel, időnként okoztak is zavart a debreceni védelemben. Egy bedobás után Colley lőtt az ötösről félfordulatból, a labda azonban a kapufán csattant. A 42.percben Deslandes rántotta le az ötösnél Colleyt, Berke ezúttal sem habozott, tizenegyest ítélt, ám a VAR-szobában megállapították, az eset előtt a felcsúti támadó lesen volt, így kirúgással folytatódott a mérkőzés. A hátralévő időben még egy Horváth Krisztofel lövést lehetett feljegyezni, újabb találat azonban nem született, így egygólos DVSC vezetéssel zárult az első játékrész.

A Loki szakvezetője nem változtatott a szünetben, a kezdőcsapatot küldte pályára a második félidőre. Nagy iramban kezdtek a hazaiak, nem kevés munkát adva a Puskás védelmének, Tóth Balázsnak többször is számot kellett adnia tudásából. Egyértelműen a hajdúságiak irányították a játékot, bár próbálkozott a Felcsút, ezúttal jól zárt a hazai védelem, így Hrabinának nem akadt védeni valója. Skirbek kísérleténél viszont játékba kellett avatkoznia a DVSC hálóőrének, de megoldotta a feladatot, vetődve hárított. Az iramra nem lehetett panasz, jól játszottak a piros-fehérek, ezt díjazta a hazai publikum is, hangosan buzdították kedvenceiket.

Egy kontra végén ismét betalált a Puskás, ám Colley lesen volt, így másodjára is annullálta a találatot Berke játékvezető. Urblik 9 méterről lőhetett zavartalanul kapura, de a labda Baráth lábáról szögletre vágódott. A vendégek jelezték, nem szeretnének pont nélkül távozni a Nagyerdei Stadionból, egyre többször jutottak el a hazai tizenhatosig, Zahedi pedig majdnem egyenlített, ám Hrabina bravúrral mentett. Az utolsó negyedórát megnyomta a Puskás, sokszor a debreceni térfélen tartva a labdát, ám a végjátékokba rendre hiba csúszott. Dzsudzsákék hatalmas akarattal futballoztak, hiába volt fölényben az ellenfél, egymást segítve őrizték előnyüket. Ez egészen a 89. percig sikerült: Colley lövése kipattan Hrabináról, a labda Zahedi elé került, aki már nem hibázott (1-1). A Puskás 9-ese majdnem fordított, a Loki hálóőre azonban ismét a helyén volt. A hosszabbításban sem született újabb gól, a csapatok így megosztoztak a pontokon.

OTP Bank Liga 5. forduló

DVSC – Puskás Akadémia: 1-1 (1-0)

DVSC: Hrabina – Bévárdi, Deslandes, Charleston, Ferenczi – Neofytidis, Baráth – Dzsudzsák, Horváth K. (Do. Babunski 84’), Szécsi (Varga 92’) – Bárány (Sós 73’)

Vezetőedző: Joao Janeiro

Puskás Akadémia: Tóth B. – Mezgrani, Batik, Favorov (, Stronati – Colley, Puljic (Slagveer 61’), Corbu (Urblik 46’), Baluta (Zahedi 75’) – Komáromi, Kiss T. (Skribek 61’)

Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Gólszerzők: Dzsudzsák 21’ ill. Zahedi 89’

A kupában tért vissza a győztes útra a DEAC

Mintegy 59 ezer négy- vagy többgyermekes anya mentesült az adófizetés alól

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek