Sport
2022-08-20

Pontokért utazik Kövesdre a DVSC

A 4. forduló hétfői zárómérkőzésén a Mezőkövesd otthonában szerezné meg első győzelmét a Lokomotív.

Hiába játszott fölényben, bő hatvan percig emberelőnyben a debreceni gárda, a Vasas elvitt egy pontot a Nagyerdei Stadionból. A mérkőzés elején a Loki irányította a játékot, de az angyalföldi gárda szerezte meg a vezetést. A kiállítás inkább a piros-fehéreket zavarta meg, ám szünetben sikerült rendezni a sorokat. A második félidőben a Vasutas dominált, ám hiába dolgoztak ki több helyzetet, érintetlen maradt Jova kapuja. A fölény végül a 86. percben góllá érett, a csereként pályára lépő Dorian Babunski betalált, így döntetlennel zárult a múlt heti összecsapás.

Hétfőn Mezőkövesdre utazik Joao Janeiro legénysége, no nem azért, hogy a játékosok megtekintsék a méltán híres Matyó Múzeumot, hanem azért, hogy három ponttal a zsebben térjenek vissza a cívisvárosba. Ez viszont nem lesz egyszerű feladat, hiszen a debreceni sikeredző, Supka Attila által irányított kövesdiek is szeretnék megszerezni első győzelmüket. A házigazdák három fordulót követően egy egységgel a 11. helyen állnak, mely pozícióból elmozdulnának a középmezőny irányába.

A DVSC is első győzelmére hajt, melyet remélhetőleg a Borsod megyei településen ünnepelhet a csapat. Erre minden esélye megvan a hajdúsági gárdának, ám ez csak akkor valósulhat meg, ha a jó játék eredményességgel párosul. Az elmúlt két meccsen számtalan helyzetet dolgoztak ki Dzsudzsákék, de a befejezéseknél hiányzott a higgadtság. A Mezőkövesd hazai pályán biztos, hogy nem áll be védekezni, sokkal inkább a támadófutballt helyezik előtérbe, ez talán megkönnyíti a debreceni csatárok dolgát, hatékonyabbak lehetnek a kapu előtt. Egy győzelem nagy lökést adhatna, a játékosok kellő önbizalommal felvértezve várhatnák majd a Puskás elleni mérkőzést.

NB I 4. forduló

Mezőkövesd – DVSC

08.22. 20:00      Mezőkövesd Városi Stadion

Népességrobbanás

Vizes Eb - Idő előtt véget ért a 25 kilométeres verseny, káosz a vízben

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek