Sport
2022-08-01

Nem ilyen rajtban reménykedtünk

A Debreceni Egyetem alakulata vereséggel kezdte az új szezont az NB III Keleti csoportjában.

A DEAC futballistái a Füzesgyarmat otthonában vizitáltak a harmadosztályú bajnokság első fordulójában. Az új szerzemények közül egyedül Kónya Márk kapott helyet a kezdőcsapatunkban.

Hiába játszottunk veszélyesebben, ellenfelünk szerezte meg a vezetést a tizenegyedik percben, ekkor egy szöglet után Popescu fejesét nem tudta védeni Ratku. A szünetig több ígéretes lehetőség is adódott előttünk, ennek ellenére az egyenlítés nem sikerült.

A második játékrésznek már Korhut Mihállyal vágtunk neki, a magyar válogatottban 22 összecsapáson szereplő futballista Rauf helyét vette át. Az 54. minutumban Trencsényi Bence a bal oldalról húzott befelé, aztán jó huszonöt méterről kilőtte a hazai kapu hosszú felső sarkát. A félidő derekán tíz főre fogyatkozott a füzesgyarmati együttes, mivel Vasilijevics megkapta a második sárgáját. Az emberelőnyünkkel nem éltünk, sőt, a 82. minutumban Kis Szabolcs távoli löketével újra hátrányba kerültünk. A lefújásig már újabb találat nem született, vagyis fájó vereséggel indítottuk a 2022/23-as idényt.

– Amit elterveztünk, az működött, de a kapu előtt rendre rossz döntéseket hoztunk. Az első gólt követően kicsit nehezen jöttünk vissza a meccsbe, olykor hiányzott az átütőerő a játékunkból. 1-1 után óriási helyzetünk is volt, ám ezzel nem éltünk, míg ellenfelünk egy távoli lövéssel megszerezte a három pontot – összegzett Sándor Tamás vezetőedző.

Szerdán javíthatunk, hiszen a DVSC második gárdáját látjuk vendégül 17.30-tól.

NB III Keleti csoport 1. forduló
Füzesgyarmati SK-DEAC 2-1 (1-0)
Lázár Gyula Városi Sporttelep, vezette: Dobai János.
Gólszerzők: Popescu (11.), Kis (82.), ill. Trencsényi (54.)
A DEAC összeállítása: Ratku – Soltész, Ujvárosi, Orosz (Bidzilya, 84.) – Jankelic (Aranyos, 84.), Sándor, Kónya, Rauf (Korhut, a szünetben) – Bereczki (Kerekes, 84.), Szabó (Tochukwu, 62.), Trencsényi. Vezetőedző: Sándor Tamás.

Kísérőprogramok a martonvásári Fülesbagoly Tehetségkutatón

„Férfias szakmában dolgozom” - Lábas Viki a női energiákat ünnepli az év legnagyobb Margaret Island koncertjén a Budapest Parkban

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek