Sport
2022-07-31

Verstappen kihasználva a Ferrari újabb hibáját és megnyerte a Magyar Nagydíjat

Bár a Red Bull holland pilótája csak a 10. rajtkockából indulhatott, hátrányát ledolgozva, kihasználva az olasz istálló bakiját, elsőként haladt át a mogyoródi célvonalon.

Hétvégén újra benépesült a mogyoródi pálya, ugyanis a Forma-1 következő futamát a Hungaroringen rendezték, melyre 37. alkalommal került sor. Szombaton nem a legszebb arcát mutatta az időjárás, ugyanis a harmadik szabadedzésre esőben került sor, ám az időmérőre felszáradt az aszfalt, így lecserélhették az esőgumikat a pilóták. Meglepetésre George Russell teljesítette a leggyorsabb a kört és foglalhatta el idén először a pole pozíciót, mellőle Carlos Sainz rajtolhatott. A második sorban Charles Leclerc és Lando Norris várhatta a zöld lámpa felvillanását, Esteban Ocon és Fernando Alonso előtt. A pontversenyt vezető Max Verstappen csak a 10. helyről vághatott neki a 70 körös versenynek.

A pálya bizonyos pontjain csepergett az eső, ennek ellenére száraz pályára alkalmas gumik kerültek fel a gépekre, de az előrejelzések szerint, várható volt nagyobb mennyiségű csapadék érkezése. Ráadásul az erős szél is alaposan megnehezítette a pilóták dolgát. A rajt sima volt, Sainz ugyan az első kanyarokban megszorongatta Russelt, ám az előzni nem tudott. Az első kör végén minimális változás történt az élmezőnyben, Russel, Sainz, Leclerc, Norris, Hamilton, Ocon volt az első hat sorrendje.

A kezdeti csatározások után az élen állandósultak a távolságok, viszont Verstappen elkezdte a felzárkózást, három helyet javított rajtpozícióján. Ocon sem tudta feltartóztatni a hollandot, aki az előzés után üldözőbe vette Hamiltont. Pérez követve csapattársa példáját, szintén kezdte maga mögé utasítani vetélytársait. Hamilton folyamatosan támadta Norrist, ám néznie kellett a visszapillantó tükröt is, ugyanis Verstappen elkezdte szorongatni. A két Red Bullos pilóta végül áthámozta magát a McLaren-Mercedesen, így kezdődhetett kettejük külön harca. Az élen nem történt változás, egészen a 17. körig, mikoris Russelt behívták a boxutcába kereket cserélni. Sainz is hamarosan követte példáját, bár a papucsváltás kicsit több időt vett igénybe, így csak a 4. helyen térhetett vissza a pályára.

Az istállók sorban hívták ki pilótáikat, Leclerc kivételével az mezőny első fele a 20. körig új gumikat kapott. A kerékcseréket követően az élen álló Ferrari mögött Russel, Sainz, Verstappen, Ocon, Alonso volt a sorrend. A monacói sem maradt kint sokáig, aki a kerékcsere után a 2. helyen, 1.5 másodperccel Russel mögé sorolt vissza. Időközben Ocon mutatott be parádés előzést, aki egy nekifutásra utasította maga mögé a két Alpine-Renault. Leclerc is rálépett a gázpedálra, egy másodpercen belülre kerülvén Russel mögött, így a DRS zónában már nyithatta a hátsó szárnyat. Az első támadási kísérletet sikeresen visszaverte a brit pilóta, de folyamatosan figyelnie kellett, hogy maga mögött tartsa a Ferrarit. Komoly csata alakult ki az élen, végül a sorozatos támadás meghozta az eredményét, a 33. körben már Leclerc állt az első helyen. A Mercedest Sainz is üldözőbe vette, ám nem sikerült elég közel kerülnie Russelhez.

A második kerékcserét Verstappen kezdte meg, melyre azonnal reagált az olasz istálló, bár Leclerc a holland elé tért vissza a pályára, a még hideg, kemény abroncsok tapadása nem volt megfelelő, így a Red Bull könnyedén megelőzte a Ferrarit. Mindez úgy tűnt hiába való volt, ugyanis Verstappen megpördült és visszaesett a 4. helyre, ám nem vesztett tempót, és egy kör elteltével ismét megelőzte a monacói riválisát. Miután Sainz is meglátogatta szerelőit, Hamilton állt az élre, ám a britre is várt még egy kerékcsere, mely nem is váratott magára sokáig. Leclerc szenvedett a kemény keveréken, így ismét kénytelen volt kitérőt tenni a boxutcába, ezzel lényegében kiesett a dobogóért vívott versenyfutásból.

Verstappen fokozatosan növelte előnyét, akit Russel, Sainz és Hamilton követett, ám az angol a 61. körben sikeresen támadta a Ferrarit és átvette a 3. pozíciót. A hétszeres világbajnok üldözőbe vette csapattársát, akit hamarosan meg is előzött, ezzel ki is alakult az első három sorrendje: Verstappen nyerte a Magyar Nagydíjat, Hamilton a dobogó második, míg legalsó fokára Russel állhatott fel.

Folytatás augusztus 26–28-án a Belga Nagydíjjal.

Fotó: Földi Imre/NSO

Az utolsó percig küzdve hozott el egy pontot Kisvárdáról a DVSC

Megnyitott a Sziget-kék játszótér

Antal Arnold

Szerző
Hasonló cikkek