Sport
2022-07-30

Visszatért a gólerős csatár

Kerekes Krisztiánnak az előző szezonjai nem úgy alakultak, ahogy remélte, de abban bízik, hogy a Debreceni Egyetem alakulatában ismét kiteljesedhet.

Kónya Márk, Aranyos Mózes és Korhut Mihály után újabb érkezőről számolhatunk be, hiszen Kerekes Krisztián a következő idényben a DEAC labdarúgócsapatát fogja erősíteni. A 24 esztendős csatár nem ismeretlen közegbe csöppent, mivel a 2018/19-es idényben már szerepelt az együttesünkben, akkor gólerős játékának hála (az NB III Keleti csoportjában tizenkilenc találatig jutott) egyértelműen húzóembernek számított. Kerekes az előző esztendők során megfordult a kis Lokiban, a Tiszaújvárosban és a Kecskemétben, legutóbbi állomáshelye pedig a Balassagyarmat volt.

– Sajnos az utóbbi években egy kellemetlen lábsérüléssel bajlódtam, ezért nem tudtam olyan teljesítményt nyújtani, amiben reménykedtem. Fehér Józsefnek köszönhetően immáron tökéletes állapotban vagyok, így bizakodva várom az újabb DEAC-os időszakomat. Nagyon örülök annak, hogy visszatérhettem, a beilleszkedés nem okozott gondot, hiszen többek között Bereczki Dani, Bényei Balázs, Ujvárosi Ádám és Kónya Márk korábban a csapattársam volt. Profi körülmények között dolgozhatunk, ebből kifolyólag szerintem nagyon szép szezont futhatunk. A gólokkal kapcsolatban kitűztem magam elé egy konkrét célt, de ezt nem szeretném elárulni. Az első fordulóban a Füzesgyarmat otthonában vizitálunk vasárnap, nagyon várjuk már a rajtot, és abban bízunk, hogy sikerül begyűjtenünk a három pontot – nyilatkozta Kerekes Krisztián, akivel egy évre szóló szerződést kötöttünk.

Bravó Burai !

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek