Sport
2022-07-05

Új játékos a DEAC hátvédsorában

Az elmúlt hetek folyamán csapatunk új szerzeményei közül két hátvéddel ismertettük meg szurkolóinkat. Oleg Szoszunov Oroszországból, Dmitri Zalamaj pedig Belaruszból igazolt az egyetemistákhoz, ám ezzel még nincs vége a frissen szerződtetettek listájának. Ma egy magyar fiatalembert, Bukor Rajmunodot szeretnénk bemutatni, aki karrierje során komoly tapasztalatokra tett szert többek között az Erste Ligában, ahol négy idényt játszott végig.

Bukor Rajmund utánpótlás éveit a Vasas SC-nél töltötte, 2012-ben került be az egyesület ificsapatába, a piros-kékeknél hokizott a következő esztendőben is, majd a 2014-15-ös szezonban helyet kapott az osztrák ifi- és juniorbajnokságba nevezett csapatban. Az EBJL-ben 25 mérkőzésen 14 pontot gyűjtött, míg itthon 10 gólig jutott. Az ezt követő szezonban hasonló módon halmozta a bajnoki szerepléseket és eredményeket, az U18-ban és az U20-ban egyaránt. A 2016-17-es idényben a Vasas juniorjait erősítette, a „sógoroknál” túlteljesítette az eddigi pontrekordját. Két Divízió 1/B csoportos ifi világbajnokságon volt a magyar válogatott tagja és mindkét alkalommal aranyérmet szerzett. 2017-ben tett egy rövid kitérőt a tengeren túlra, de néhány meccs után hazatért és itthon folytatta a karrierjét, miközben az EBYSL-ben 27 pontra növelte pontjainak számát. 2018-19-ben kölcsönadták a MAC Újbuda együttesének, öt találkozón szerepelt a szlovák bajnokságban, de az év túlnyomó részét az Erste Ligában töltötte, ahol a frissen alakult Schiller-Vasas HC játékosaként 47 mérkőzésen lépett pályára. 2020-21-ben 34 Erste Ligás összecsapás mellett, 6 meccsen kölcsönben játszott a szlovák első ligában, a Jegesmedvék kötelékében. A tavalyi szezonnak a győriek színeiben vágott neki, 14 szerzett ponttal segítette a rájátszásba csapatát, amely azonban anyagi gondok miatt nehezen tudta befejezni a bajnokságot.

A tehetséges fiatal védőjátékost Debrecenbe igazolásának körülményeiről kérdeztük, valamint arról, milyen tervekkel, célokkal érkezik az egyetemistákhoz.

 Az egyesület részéről kerestek meg – kezdte a válaszadást Bukor Rajmund – egészen konkrétan a vezetőedzővel beszélgettünk, aki felvázolta nekem a következő szezon céljait. Szimpatikus volt a jövőkép, szimpatikus maga a csapat és tetszik a város is, így nem sokat töprengtem, gyorsan eldöntöttem, hogy alá fogok írni. Ami a terveimet illeti, már alig várom a felkészülés kezdetét, izgatott vagyok és remélem, hogy sikerül minél hamarább beilleszkedni a csapatba. Tisztában vagyok azzal, hogy mindenkinek meg kell harcolni a helyéért, de én ezt természetesnek tekintem. Szerintem az eredmények terén a rájátszásba kerülést alapelvárásnak tekinthetjük, és bízom abban, hogy sikerül az élcsapatok közé felkapaszkodni. Ha elértük a rájátszást, azután már bármi megtörténhet. Úgy vélem, azok fognak nyerni, akik megdolgoznak érte és nekünk az a dolgunk, hogy ebben mi legyünk a legjobbak – jelentette ki az új védőjátékos.

 

Név: Bukor Rajmund

Született: 1998. július 21., Budapest

Posztja: hátvéd

Magasság: 181 cm

Súly: 83 kg

Ütőfogás: jobbos

 

=Müller Károly=

Eljön az éjfél, ragyog a holdfény

Magyarországon és az EU-ban is nőtt a betárolt földgázmennyiség

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek