Sport
2022-07-03

Feltámadt a Ferrari, Sainz nyerte a Brit Nagydíjat

Brutális baleset, két rajt, biztonsági autó jellemezte a vasárnapi futamot, melyet az élről induló Carlos Sainz nyert, megszerezve ezzel első futamgyőzelmét.

A száguldó cirkusz Angliába érkezett, ugyanis július első vasárnapján a Silverstone Circuit pályáján rendezték az F1 idei sorozatának következő futamát. A Brit Királyi Légierő második világháborús katonai repülőterén fekvő pályán először 1950-ben rendeztek versenyt, azóta, kisebb nagyobb megszakításokkal, idén már 73. alkalommal került sor meg a Brit Nagydíjra.

A szombati időmérőre, idén már nem először, esőben került sor, a pilóták mindegyike a köztes esőgumit rakatta fel az autójára a Q1-ben, mely abroncs típust nem is változtatták a harmadik szakasz végéig. Ezúttal nem született meglepetés, a Ferrari és a Red Bull foglalhatta el a rajtrács első két sorát. A pole pozícióból Carlos Sainz, mellőle a pontversenyt vezető Max Verstappen várhatta a zöld lámpa felvillanását. A második sorban Charles Leclerc és Sergio Pérez parkolhatta le versenygépét, mögöttük pedig Lewis Hamilton, valamint Lando Norris sorakozott fel a rajtvonalnál.

Bár száraz időben kezdődött a rajtceremónia, sötét felhők gyülekeztek a pálya fölött, levegőben lógott, hogy bármikor leszakadhat az ég. Verstappen kapta el legjobban a rajtot, melynek köszönhetően az élről kezdhette meg az 52 körös versenyt, szintúgy Hamilton, aki megelőzte Leclerc-t. Viszont pár pillanat múlva, egy brutális baleset miatt már lengették a piros zászlót, megszakítva ezzel a versenyt. Russel, Albon, Ocon, Cunoda és Csou volt érintett a karambolban, a kínai pilóta kivételével mindenki ki tudott szállni autójából. Nem is csoda, hiszen Csau gépe felborult, fejjel lefelé a gumifalról a kerítésbe csapódott. Mozdulatlanul ült gépében, tudni lehetett, nagy a baj, érkezett is hamar a segítség. Feszült várakozással teltek a percek, míg nem jó hír érkezett a pálya kórházából, a kínai pilóta már magánál volt, a vizsgálatok után kiderült, komoly sérülés nélkül megúszta a balesetet.

Egy óra elteltével, az eredeti sorrendben, újra felsorakozhattak a pilóták a rajtrácson, így Sainz számára megadatott a lehetőség, hogy másodjára már megvédje első helyét. A második rajt után hatalmas csata alakult ki az élen, ám ezúttal a Ferrari versenyzője sikeresen verte vissza holland vetélytársa próbálkozásait. Sainz, Verstappen, Leclerc, Pérez, Norris, Hamilton volt az első hat sorrendje az első kör végén, mely rövidesen változott, miután Pérez gépén első szárnyat kellett cserélni, Hamilton pedig Norrist megelőzve felzárkózott a 4. pozícióba.

Bár a rajt után Sainz ellépett Verstappentől, ám a holland rálépett a gázpedálra, elkezdte ledolgozni hátrányát, a 9. körben már támadta a Ferrarit. Tette ezt sikeresen, de ehhez kellett a spanyol pilóta hibája, aki megcsúszott, így át kellett adnia az első helyét. Két kör elteltével hirtelen lassulni kezdett a Red Bull, valószínű, egy lassú defekt miatt, így a Ferrari került ismét az élre. A kerékcserét követően Verstappen a 6. helyre tért vissza, ám az autójával problémák akadtak. Bár folytatta a versenyt, de jelentősen lassult a Red Bull.

A 20. körben változás történt az élen, miután Sainz kiállt kerékcserére, így Leclerc vette át a vezetést, Hamilton pedig fellépet a második helyre. Az angol rálépett a pedálra, körről-körre dolgozta le hátrányát, mely bő három és fél másodpercről másfélre csökkent. Erre reagált a Ferrari, kihívták gumicserére a monacói pilótát, aki csapattársa mögé, a 3. helyre tért vissza. A 31. körben Leclerc némi nehézség árán, de megelőzte Sainzt, így üldözőbe vehette a Mercedest, melytől 18.5 másodperccel volt lemaradva.

Hamilton a 34. körben látogatta meg a boxutcát, ám kissé elhúzódott a kerékcseréje (4.3), így csak a 3. helyre térhetett vissza a pályára. Verstappen továbbra is szenvedett, már csak az volt a kérdés, a holland pilóta pontszerző helyen ér-e célba. Ocon gépe a 2. szektorban megadta magát, így a biztonsági autó bejött a pályára a 40. körben. Azonnal reagáltak az élen álló csapatok, élve a lehetőséggel, lágy gumira váltott Sainz és Hamilton is, ám Leclerc autóján maradt a kemény keverék.

Az izgalmak a végére maradtak, három kör elteltével kiállt a biztonsági autó, a pilóták ismét ráléphettek a gázpedálra. Az volt a kérdés, Leclerc a használt gumikon meg tudja-e tartani vezető pozícióját a leintésig. Az újraindítás után nagy csata alakult ki, a két Ferrari helyet cserélt, Pérez pedig megelőzte Hamiltont. Sainz ellépett a többiektől, a 2. helyen viszont nagy csata alakult ki Leclerc és Pérez között, ám nevető harmadikként Hamilton mindkettőjük mellett elszáguldott, ám kicsivel később visszaesett a 4. helyre. A Ferrari pilótája azonban ismét hibázott, így az angolnak sikerült megint megelőznie. Az olasz istálló döntése kissé érthetetlen volt, nem tudni, a biztonsági autós fázisban miért nem váltottak lágyra Leclerc autóján, ami miatt a monacói még a dobogóról is leszorult. A hátralévő körökben már nem történt változás, a poleból induló Carlos Sainz haladt át elsőként a célvonalon, mögötte Pérez és Hamilton volt a befutó sorrendje.

Fotó: formula1.com

Elhunyt Peter Brook brit színházi rendező

Értékes tapasztalattal gazdagodtak az Eb-n

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek