Sport
2022-06-27

Véget ért futballistáink pihenője

Sándor Tamás ezúttal is szeretne olyan csapatot építeni, ami meghatározó tagja lesz a pontvadászatnak.

A DEAC NB III-as labdarúgócsapata hétfőn megkezdte a felkészülést a következő idényre. A játékosok először a DESOK-ban vettek részt egy átmozgató edzésen, ezt követően a centerpályán a labda is előkerült.

– A fiúknak az előző héten egyéni feladatokat kellett elvégezniük – kezdte Sándor Tamás vezetőedző. –  Nem alakult még ki a végleges keretünk, lehetnek távozók és érkezők, valamint várunk próbajátékosokat is. Úgy fest, hogy Spitzmüller István befejezi az aktív pályafutását, és a szakmai stáb munkáját fogja segíteni. Bizonyos szituációkban biztosan hiányzik majd a rutinja, de helyére a jelek szerint a szintén komoly tapasztalattal rendelkező Kónya Márk érkezhet. Bényei Balázs azért nem tréningezhetett velünk ma, mert a feleségénél beindult a szülés. Az előző idényben sérüléssel bajlódó játékosok elkezdhették az alapozást, úgy fest, hogy százszázalékos állapotban vannak jelenleg, aztán később kiderül, mennyire bírják a terhelést. Abban bízom, hogy ebben az évben nem fogyunk el a végére. Reményeim szerint olyan ütőképes gárdát építünk, amilyet sikerült a legutóbbi szezonban. A nagy hőséggel minden csapatnak meg kell küzdenie, mi az edzéseket minél hamarabb próbáljuk elkezdeni, emellett odafigyelünk a folyadékbevitelre. Tavaly sem fáztunk a nyári alapozás során, mégis elvégeztük a feladatokat, szerintem most sem lesz ezzel probléma – nyilatkozta Sándor Tamás.

A foglalkozáson nem jelent meg Székely Dávid, aki az NB II-be feljutott Kazincbarcikában folytatja a pályafutását. A 26 éves támadó távozása érzékeny veszteség, mivel 20 találatig jutott a bajnokságban, így nagy szerepet játszott abban, hogy a második helyen végeztünk.

– Dávid valóban fontos láncszeme volt a csapatunknak, sok gólt szerzett. Az a cél, hogy megfelelően pótoljuk – mutatott rá a vezetőedzőnk, aki elárulta, hogy minden bizonnyal Sárosi Norbert is eligazolhat.

Együttesünk a tervek szerint a hetet egymás közötti edzőmeccsel zárja szombaton.

BIRÓ ÁDÁM 

Milliós HUNÉP-adomány a Gyermekklinika alapítványának

Életmentő eszközök az Agórában

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek