Sport
2022-06-16

Mándi Norbert lett a kézilabdacsapat vezetőedzője

A fiatal szakember az utánpótlásban már bizonyított, most a felnőttek között vár rá nagy kihívás.

Nem sikerült jól az előző idény a Debreceni Egyetem kézilabdacsapata számára, hiszen a gárda búcsúzott az NB I/B-től, pedig a cél a felsőház elérése volt. A kiesés személyi változásokkal járt, ugyanis az eddigi vezetőedző, Bíró Imre a jövőben szakosztályvezetőként dolgozik tovább, ahol szintén fontos szerepe lesz, mivel a DEAC még nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni az utánpótlásképzésre. Helyét a felnőttcsapatnál Mándi Norbert veszi át, aki az előző szezonban az ifigárdát irányította sikeresen. Vezetésével a fiatalok harmadik helyen végeztek a kiemelt korosztályos bajnokságban és a felnőtt NB II-ben egyaránt. A 32 éves debreceni születésű szakember emellett még rendszeresen védett az első együttesben is, ám most egy új fejezet kezdődik számára.

 

Amikor a vezetőség felkért a feladatra, sokáig gondolkodtál?

 

Először meglepődtem, és hirtelen nem is tudtam mit mondani. Nem volt egyszerű döntés, elég sokat gondolkodtam, mi lenne a megfelelő választás a jövőt illetően. Mivel lassan kezdődik a felkészülés a következő szezonra, ezért választ kellett adnom a vezetőknek, akiknek ezúton is köszönöm a bizalmat. Arra törekszem, hogy a csapat visszajusson, és megszilárdítsa helyét a másodosztályban. Ennek fogunk alárendelni mindent.

 

Olyan játékosokat kell majd irányítanod, akik az előző szezonban a csapattársaid voltak…

 

Nem hiszem, hogy ez gondot okoz majd, sőt, éppen azért lesz könnyebb dolgom, mert ismerek mindenkit, és tudom, kihez miként kell szólni. A jó edző-játékos kapcsolat kialakítására törekszem, ami elengedhetetlen az eredményes közös munkához. Szeretném a saját elképzeléseimet megvalósítani a cél érdekében, amihez mindenkire szükség lesz. Azt vallom, egy sikeres csapat úgy épül fel, mint egy puzzle: mindennek a helyére kell kerülnie, hogy jó legyen az eredmény.

 

 

A kiesés mennyire befolyásolja a játékoskeretet? Tömeges elvándorlása azért nem kell számítani, ugye?

 

A csapat nagy része egyben marad. Ami biztos, hogy három fiatal játékos elhagyja a DEAC családját, ami azért is nehéz helyzet, mert ebből kettő debreceni nevelésű balkezes kézilabdázó, és rájuk nagy szükség lenne. Zalai Balázs a PLER-Budapest csapatát erősíti a jövőben, Tóth Máté a Pick-Szeged Akadémia hívó szavára mondott igent, míg Péter Dominik Ózdon kézilabdázik tovább. Bízom benne, a jövőben lesznek még tagjai felnőttcsapatunknak, mindenesetre a DEAC ajtaja nyitva áll előttük. Sok sikert kívánunk nekik!

 

 

Az előző szezonban az ificsapat brillírozott a korosztályos bajnokságban és az NB II-ben egyaránt. Ez azért előrevetíti, hogy erre a magra lehet építeni.

 

Nagyon büszkék vagyunk mindkét bajnokságban szerzett bronzéremre, úgy gondolom, a fiúk bizonyították, lehet, sőt kell számolni velük, és ez nem lesz másképp a jövőben sem. Egyre több a tehetségeink száma, ami bizakodásra ad okot. A jelenlegi felnőttcsapat mellett az ifi játékosai is tagjai lesznek az első keretnek. A jövő az övék, komoly szerep hárul majd rájuk az NB II-es küzdelemsorozatban.

 

 

Bármennyire is harmadosztályú a gárda, de egy népszerű sportágról van szó. Debrecenben más felnőtt férfi kézilabdacsapat nincs, így nagyobb figyelem irányul rátok.

 

Arra törekszünk, hogy örömet szerezzünk a szurkolóinknak, a sportág iránt rajongóknak. Itt a városban szeretik a kézilabdát, legyen szó bármilyen osztályról. Sok tehetséges gyerek játszik Debrecenben, ezért is fontos a jó példa előttük. Mindenki, aki a szakosztály tagja, küzd majd azért, hogy minél magasabb szintre emeljük a férfi kézilabdázást a cívisvárosban.

 

 

Bizonyára szeretnétek visszajutni, ám elég erős lesz a mezőny. Reális elvárás, hogy jövőre újra NB I/B-s legyen a csapat?

 

Nem is lehet más a cél, mint a bajnokság megnyerése! Úgy gondolom, lesznek nagy riválisaink, de teljesíthető a feladat, és mindent meg is teszünk, hogy ismét NB I/B-s tagságot szerezzünk.

 

Ha sikerül, min kellene változtatni ahhoz, hogy ne essünk ki ismét, hiszen az elmúlt években liftezett a csapat a másod- és a harmadosztály között. A riválisokkal ellentétben nálunk a játékosok nem kizárólag a kézilabdával foglalkoznak. Lépést lehet így tartani az ellenfelekkel?

 

Azzal, hogy a szövetség összevonta a keleti és nyugati csoportot, nagyon megerősödött a másodosztály, és szinte minden csapat profi szinten működik főállású játékosokkal, edzőkkel. Ezzel szemben nálunk a tanulás, a munka mellett zajlik a kézilabdázás, emiatt a heti edzésszámban nem tudtunk lépést tartani a riválisokkal, de úgy gondolom, a klub mindent megtesz annak érdekében, hogy felvegyük velük a versenyt.

 

Szívügyed a debreceni kézilabda, hiszen ebben a városban nevelkedtél, itt lettél játékos, és itt leszel felnőttcsapat edzője is…

 

Éppen ezért is nagy kihívás számomra, hiszen szeretett városom, egyesületem felnőttcsapatát irányíthatom, ami még több motivációt jelent. A DKSE megszűnése után voltam Győrben próbajátékon, ami sikerült, de közben jött a megkeresés Egerből, és biztosabb lehetőségnek láttam – illetve közelebb is volt Debrecenhez –, emiatt azt választottam. Jó döntésnek bizonyult, hiszen az akkori Győri ETO férficsapat megszűnt pár fordulóval a szeptemberi rajt után. Később Hajdúböszörménybe igazoltam sok egykori DKSE-s csapattárssal együtt, ezzel egyidőben Bíró Imre invitált, hogy dolgozzam a DEAC utánpótlásánál. Beiratkoztam az edzőképzésre, és elkezdtem általános iskolás gyerekekkel foglalkozni, majd előre lépkedve a ranglétrán serdülő- és ifiedzőként dolgoztam. Most pedig egy újabb fejezet kezdődik az életembe, és már izgatottan várom.

 

Ebben a szakmában képzeled el a jövődet?

 

Igen, hosszú távon komolyabb szinten szeretnék edzősködni. Mivel senki nem születik jó szakembernek, ezért igyekszem tanulni, fejlődni és rengeteget foglalkozni a kézilabdával.

 

A játékos-pályafutást magad mögött hagyod?

 

Még nem fejezem be teljes mértékben, de már csak akkor állok be a kapuba, ha szükség lesz rá. Maga a játék hiányozni fog, de most egy új kihívások várnak rám, és ez sokszor áldozattal jár. Remélem, bebizonyosodik, hogy jó döntést hoztam.

 

 

Nyitrai Daniella

DE-rangsor: fókuszban a középiskolák

Idén is támogatásban részesülnek az önkéntes mentőszervezetek

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek