Sport
2022-06-14

Toborzót tart a DEAC Gladiators

A 15 és 19 év közötti fiatalokat várja kiemelten a Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapata, de bárki kortól, testalkattól függetlenül részt vehet az eseményen.

A DEAC Gladiators a felnőtt szezont követően nem vonul pihenőre, hiszen a jövőre és az utánpótlásra kell koncentrálnia. Az együttes jövője ugyanis a fiatalokban is rejlik. Így a cívisvárosiak try-outot tartanak a Dóczy utcai Egyetemi Sportközpontban június 19-én, amelyre a 15 és 19 év közötti fiatalokat várják főként. Azonban kortól, testalkattól függetlenül bárki részt vehet a try-outon, hiszen egy olyan időszak következik a csapat számára, amely során az újonnan érkező felnőtt korú játékosokat is kiképzi a szakmai stáb.

Az eseményen külön posztspecifikus gyakorlatokkal készülnek az edzők és a játékosok. A kilátogatók egy tesztsorozaton vesznek majd részt, amelyen a fizikai állapotukat és a mozgáskoordinációjukat is felmérik majd a sportágat megismerni vágyóknak. Minden résztvevő sportolásra alkalmas öltözetben jelenjen meg, stoplis-, vagy sportcipő ajánlott. És természetesen az együttes várja a fiatal sportolókat is, akik az ország egyik legerősebb utánpótlásbázisnak a részei lehetnek!

A tagtoborzó június 19-én, vasárnap 17 órától lesz a Debreceni Egyetem Dóczy utcai Sportközpontjának (Dóczy utca 9.) műfüves pályáján.

Digilean Road Show a Műszaki Karon

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek