Sport
2022-06-09

Szentes-Bíró Tamás: Egy döntőnek beillő összecsapás jön

A csapatkapitány szerint a Debreceni Egyetem alakulatának mélyebb kerete van, ami sokat érhet a veszprémiek otthonában.

Négy meccs után sem dőlt el, hogy melyik csapat végez a harmadik helyen a férfi futsal NB I-ben. Pénteken biztosan kiegyenesedik a kérdőjel, hiszen a bronzcsata utolsó felvonása jön Veszprémben. A DEAC két győzelemmel kezdte a párharcot, aztán a bakonyiak egalizáltak, így náluk van a lélektani előny.

– Sajnos sem az első, sem a második “meccslabdánkat” nem tudtuk értékesíteni, így holnap egy döntőnek beillő összecsapás következik. Ellenfelünk a szurkolóik támogatására is támaszkodhat, míg mi a hosszabb kispadunkból profitálhatunk. Pál Patrik hétfőn begyűjtötte az ötödik sárgáját, így rá sem számíthat a veszprémi vezetőedző. Nálunk a sérüléssel bajlódó Faragó Lajost leszámítva mindenki pályára léphet. Vetélytársunk a harmadik találkozón mentális téren egyértelműen fölénk kerekedett. A negyedik ütközet első játékrészében talán a szezon egyik legjobb teljesítményével rukkoltunk elő, de ahogy lenni szokott, a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát. A legutóbbi vereséget követően elég ideges voltam, ám azóta túltettem magam a történteken. A szezon utolsó fellépése jön, mindent ki kell adnunk magunkból! Jó lenne, ha hamar megszereznénk a vezetést, ezzel kényelmesebbé válhatna a helyzetünk – mutatott rá a csapatkapitányunk, Szentes-Bíró Tamás.

Férfi futsal NB I a 3. helyért, 5. mérkőzés
Veszprém Futsal-DEAC
2022. 06. 10. (péntek) 18:30, Március 15 Sportcsarnok
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-2.

Az eddigi meccsek végeredményei:
Veszprém Futsal-DEAC 3-5
DEAC-Veszprém Futsal 6-5 – hosszabbítás után
Veszprém Futsal-DEAC 6-3
DEAC-Veszprém Futsal 2-3

Fotó: Derencsényi István

Négynapos

Távozik Czuczi Mátyás

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek