Sport
2022-06-03

Szorosabb mérkőzést játszanának a DEAC női futballistái

Krascsenics Csilla vezetőedző elárulta, a Debreceni Egyetem alakulata igyekszik megnehezíteni a riválisa dolgát.

A DEAC női futballistáira sajnos formalitásnak tűnő visszavágó vár szombat délután. Krascsenics Csilla együttese az osztályozó első meccsén 6-0-s vereségbe futott bele az Astra otthonában. Az odavágón főleg a második félidő sikerült rosszul, hiszen ekkor öt gólt kaptunk. Azt érdemes szem előtt tartani, hogy riválisunk évek óta az élvonalban edződik, vagyis a nagyobb rutin is befolyásolhatta az első összecsapás végkimenetelét.

– Nyilván nem úgy alakult ez a találkozó, ahogy terveztük. Igyekeztünk levonni a tanulságokat, valamint megbeszéltük, milyen hibákat követtünk el. Abban bízom, hogy holnap szorosabb meccset tudunk játszani, de ez csak akkor érhető el, ha nem lesz rövidzárlatunk. Reményeim szerint legalább egyszer be tudjuk majd venni az üllőiek kapuját, valamint örülnék, ha kevesebb gólt kapnánk. A hazai pálya előnyéből, valamint a szurkolóink támogatásából egyaránt erőt meríthetünk. Ezúttal is a stabil védekezésre próbálunk összpontosítani, a labdaszerzések után pedig gyors kontrákat akarunk vezetni. Rák Vivient leszámítva az összes játékosomra számíthatok – adott helyzetjelentést Krascsenics Csilla.

Simple Liga Női NB I osztályozó 2. mérkőzés
DVSC-DEAC-Astra-Activtek HFC
2022. 06. 04. (szombat) 17:00, Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont (Pallag)
Az első meccsen az Astra 6-0-ra nyert.

Sportdömping vezeti fel az Európai Egyetemi Játékokat

Nem sikerült lezárni a párharcot

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek