Sport
2022-05-26

Tíz éve veretlenül nyert bajnoki címet a DVSC

2012. 05.26-án utolsó bajnoki mérkőzésére készült a Kondás Elemér által irányított Lokomotív, mely gárda az akkori szezonzárón a Haladás együttesét fogadta az Oláh Gábor utcai Stadionban.

A Vasutas már korábban bebiztosította bajnoki címét, az utolsó forduló előtt öt ponttal vezetett a Videoton előtt, így a debreceniek minden teher nélkül léphettek pályára. Tétje azonban volt a párharcnak, nem is kicsi, ugyanis 29 játéknap után még nem volt olyan csapat a mezőnyben, amely le tudta volna győzni a DVSC-t.

De ne szaladjunk ennyire előre, forgassuk vissza az idő kerekét tíz hónappal. A 2011-20112-es bajnokság július 15-én vette kezdetét, mely játéknapon a Vasast fogadta a piros-fehér alakulat. Tökéletesen sikerült a rajt, a Loki 5-2-re legyőzte az angyalföldieket, mely sikert nem akármilyen sorozat követett. Az elkövetkező hat meccs mindegyikét megnyerte a Lokomotív, mely széria a Siófok elleni döntetlennel szakadt meg. A folytatásban győzelmek és döntetlenek váltották egymást, majd az ősz lezárásaként megismételve a bajnoki nyitány eredményét, ismét 5-2-re nyert a cívisvárosi alakulat, így négypontos előnnyel, listavezetőként várhatta a tavaszi folytatást.

Március elején folytatódott a bajnokság, a tavaszi szezon az ősi rivális, Ferencváros elleni győzelemmel kezdődött, majd a Kecskemét és a Videoton is szenvedő alanya lett a sikerszériának. Ismét jött némi megtorpanás, be-be csúsztak döntetlenek, ám az záróforduló előtt megint egy ötmeccses győzelmi sorozatot produkált Kondás Elemér csapata.

Némi kanyar után visszatértünk a Haladás elleni utolsó fordulóhoz. Zsúfolásig megtelt az „Oláhgabi” lelátója, a szurkolók részesei akartak lenni a történelmi sikernek. Ezen sikernek már csak a szombathelyiek álltak útjában. A DVSC az alábbi összeállításban kezdett: Verpecz – Nikolov, Simac, Mészáros, Korhut – Bódi, Ramos, Selim, Szakály – Kulcsár Coulibaly. Az első félidőben Mészáros góljával megszerezte a vezetést a Vasutas, majd a második játékrészben Coulibaly bebiztosította a győzelmet. Ezzel a sikerrel a piros-fehérek megkoronázták egész éves teljesítményüket, a szurkolókkal együtt nem csak a bajnoki címet, hanem a veretlenséget is ünnepelhették.

Erre korábban csak a Vasas volt képes, ám az angyalföldiek kevesebb meccszámból teljesítették a veretlen szezont, így bátran kijelenthetjük, e téren a DVSC a csúcstartó.

A DVSC veretlen csapatának kerete:

Nagy Zoltán, Mészáros Norbert, Verpecz István, Szakály Péter, Nikolov Balázs, Rezes László, Varga József, Máté Péter, Bódi Ádám, Ferenczi János, Korhut Mihály, Adamo Coulibaly, Dajan Simac, Nenad Novakovic, Vyateslav Zahovaiko, Luis Ramos, Kulcsár Tamás, Szilágyi Péter, Selim Bouadla, Mbengono Yannick, Dombi Tibor, Stevo Nikolic, Mirsad Mijadinoski, Fodor Marcell, Spitzmüller István, Bernáth Csaba, Illés Gyula, Adnan Alisic, Stefan Mardare, Roguy Meye, Farkas Balázs, Lucas

Vezetőedző: Kondás Elemér

Pályaedző: Sándor Tamás

Kapusedző: Erdélyi Miklós

Erőnléti edző: Györki Gábor

Fotó: Szabó Miklós/NSO

Trianonról történész szemmel

Elhunyt Andy Fletcher, a Depeche Mode alapítótagja

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek