Sport
2022-05-26

Megkezdődik a küzdelem a bronzéremért

Siska Gergő szerint a Debreceni Egyetem alakulatának valahogy le kellene fékeznie a veszprémiek kulcsemberét, Tatai Józsefet.

A “tavalyi lemez forog” a férfi futsal NB I-ben, vagyis a DEAC idén újra a Veszprémmel harcolhat a bronzéremért. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc péntek este a bakonyiak otthonában indul. 2021-ben egyébként a veszprémiek állhattak fel a dobogó harmadik fokára. Együttesünket ebben az idényben már négyszer legyőzte Fehér Zsolt legénysége, de ahogy szokták mondani, minden sorozat megszakad egyszer, ebben bízhatunk mi is.

 Nyilván nem fest szépen, hogy az előző idényt is figyelembe véve a legutóbbi hét meccsünket elveszítettük a veszprémiek ellen, de nem igazán foglalkozom ezzel, mindig az új feladatra próbálok összpontosítani. Nagy gát szakadna át, ha sikerülne két vállra fektetnünk az ellenfelet. Fontos lenne, ha jól kezdenénk a bronzcsatát, de akkor sem szabad a kardunkba dőlni, ha kikapnánk az első meccsen, mivel lehetne javítani. A Veszprémet remek játékosok alkotják, de talán Tatai József a legfontosabb láncszem a gépezetben. Tatai bármilyen szögből képes gólt szerezni, ezért a semlegesítése fontos feladatnak ígérkezik – nyilatkozta Siska Gergő.

Érdekesség, hogy a felsőházat pont a Március 15. utcai Sportcsarnokban zártuk hétfő este. A találkozón akadtak ígéretes periódusaink, ennek ellenére 6-3-as vereségbe futottunk bele.

– A végeredménytől függetlenül azt éreztem, hogy játékban sikerült közelebb zárkóznunk a vetélytársunkhoz. Sajnos sok helyzetet puskáztunk el, ha a kapu előtt jobb döntéseket hozunk, másképp is alakulhatott volna a mérkőzés. Emellett lélektanilag fontos pillanatban köszöntek be a hazaiak, ami szintén meghatározónak bizonyult – mutatott rá a rutinos centerünk.

Férfi futsal NB I a 3. helyért, 1. mérkőzés
Veszprém Futsal-DEAC
2022. 05. 27. (péntek) 18:30, Március 15 Sportcsarnok

A további program:

DEAC-Veszprém Futsal
2022. 05. 30. (hétfő) 18:00

Veszprém Futsal-DEAC
2022. 06. 03. (péntek) 18:30

Debrecen retro

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek