Sport
2022-05-15

Gólzáporos győzelemmel vált biztossá a DEAC ezüstérme

Remekül alakult a DEAC szempontjából a vasárnap. Előbb női futsalosaink védték meg a bajnoki címüket, aztán futballistáink 8-0-ra verték a Tállyát.

Sándor Tamás tanítványai már az elején magukhoz ragadták a kezdeményezést. A gólgálát Orosz Marcell kezdte a 11. percben. Ekkor talán a legoptimistább szurkolóink sem hitték, hogy ekkora különbség alakul ki a két csapat között.

Az első találatot követően is főleg a vendégek térfelén zajlott a küzdelem. A 31.minutumban Bidzilya Anton duplázta meg a fórunkat, a lövése a kapu bal alsó sarkában kötött ki. Nem sokkal később Szabó Leventét állították meg szabálytalanul a tizenhatoson belül. A tizenegyest a sértett vállalta el, Kosztyu István azonban védett, de a kipattanót Szabó értékesítette. A szünet előtt a születésnapos Székely Dávid is megvillant, így 4-0 állt az eredményjelzőn a pihenő alatt.

A második félidőben sem lassítottunk. Az 59. percben a csereként beszálló Jankelic fejesét nem tudta megfogni a tállyai kapuvédő. Ezt követően a szintén a padról érkező Gaczella lőtt a tizenhatos közeléből, a játékszer ezúttal a jobb alsóban kötött ki. A 69. minutumban Szegedi Bence kapta meg a második sárgáját, vagyis tíz emberrel folytatta az ellenfelünk. Az emberfór alatt még kétszer zörgettük meg a hálót: Sidibe bólintása után fogadhatta a gratulációkat, végül Rauf kiugratását követően Jankelic állította be a 8-0-s végeredményt.

Mivel a BKV Előrét az Újpest két vállra fektette, két fordulóval a vége előtt eldőlt, hogy a második helyen zárjuk a szezont.

NB III Keleti csoport 36. forduló
DEAC-Tállya KSE 8-0 (4-0)
Gólszerzők: Orosz (11.), Bidzilya (31.), Szabó L. (34.), Székely (41.), Jankelic (59., 89.), Gaczella (64.), Sidibe (70.)
A DEAC összeállítása: Deczki – Virág, Ujvárosi, Orosz (Jankelic, 56.) – Lakatos, Sárosi, Spitzmüller (Gaczella, a szünetben), Rauf – Bidzilya (Trencsényi, 56.), Szabó L. (Varga B., 70.), Székely (Sidibe, 70.). Vezetőedző: Sándor Tamás.

Fotó: Derencsényi István

Összejött a duplázás

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek