Sport
2022-05-14

Ezúttal a bajnokságban találkozunk a Haladással

A DEAC férfi futsalosai a kupadöntő után hétfő este a bajnokságban csapnak össze a Haladással. A szombathelyiek már biztos alapszakasz-győztesként érkeznek a DESOK-ba. Elek Gergő legénysége jelenleg a negyedik helyen áll a felsőházban, de egy jó hajrával az előrelépés sem elképzelhetetlen.

– A harmadik pozíció nem elérhetetlen, ez pályaelőnyt jelentene a bronzmeccs során, sőt, matematikai esélyünk még arra is van, hogy bekerüljünk a döntőbe, bár ez óriási tett lenne. Úgy tudom, hogy a Haliban eltiltás miatt Vas Ádám, Luiggi és Dávid Richárd sem szerepelhet. A hiányzók miatt szerintem most elkaphatjuk az éllovast, bár így sem lesz könnyű dolgunk. Dróth Zoltán kikapcsolása fontos feladatnak ígérkezik. Őt a legjobb magyar futsalosnak tartom, a semlegesítését gyakorlatilag nem lehet megoldani egy emberrel. Arra kell törekednünk, hogy minél kevesebb labdát kapjon Dróth – mutatott rá Vass Ottó.

Együttesünk az előző héten Kecskeméten szerepelt a Magyar Kupa négyes döntőjében. Szentes-Bíró Tamásék az első napon a Rubeolát 5-2-re legyőzték, így megküzdhettek a legfényesebb éremért. A fináléban nem borult a papírforma, a Hali 8-4-re diadalmaskodott, vagyis játékosaink “fehérarannyal” gazdagodtak.

– Az elődöntő nem indult könnyen, de a szünet után sebességet váltottunk, ennek köszönhetően két vállra fektettük a csömörieket. A döntőnek úgy vágtunk neki, hogy nincs vesztenivalónk, ettől függetlenül természetesen nyerni akartunk, ezért is lógattuk kicsit az orrunkat, de nagyon szépen csillog az ezüstérem is. Klubtörténelmet írtunk, a menetelésünk során két felsőházi csapatot (a Berettyóújfalut és az Újpestet – a szerk.) búcsúztattunk. A díjátadó során meglepett, hogy a szombathelyiek sorfalat álltak nekünk, de ez is mutatja a sportemberi nagyságukat. Mindkét meccsen remek hangulat uralkodott a csarnokban, ilyen atmoszférában mindig jó futsalozni – hangsúlyozta Vass.

A szurkolók a jegy.deac.hu weboldalon már tudnak jegyet venni a DEAC-Haladás bajnokira.

Felsőház 9. forduló
DEAC-Haladás VSE
2022. 05. 16. (hétfő) 18:30, DESOK

Ha madárfiókát találnál…

Novák Katalin köztársasági elnök beiktatása

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek