Sport
2022-05-12

Idegenbeli sikerrel búcsúzott a szezontól a DEAC

Kilencpontos győzelmet aratott a DEAC-Tungsram kosárlabdacsapata a Kaposvár elleni idegenbeli szezonzárón. A nagyszerű második félidei dobóteljesítménynek köszönhetően tíz mérkőzés után sikerült újra nyernie a Debreceni Egyetem alakulatának, mellyel szép búcsút vehetnek az egyébként meglehetősen balul sikerült 2021-22-es idénytől.

Nem volt túl nagy tumultus a DEAC csapatbuszán az utolsó bajnoki előtt, hiszen a csapat fele egy nappal korábban Győrben játszott B-csoportos bronzmérkőzést, így a keret fiataljai már a helyszínen várták az az nap érkező Berényi Sándorékat. A másodosztály Zöld-csoportjának harmadik helyének megszerzésén kívül még egy örömteli hírt konstatálhattak a cívisvárosi szimpatizánsok, hiszen a kisebb térdsérüléssel küzdő Ivan Aska visszatért a keretbe.

 

A vendéglátók kezdték jobban a mérkőzést, Csorvási aktív palánkalatti játékának köszönhetően hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést. Polyák László hárompontosával zárkózott a DEAC, de a védekezés nagyon nem akart összeállni, így az érezhetően felszabadultan kosárlabdázó Kaposvár a negyed feléhez érkezve is tartotta minimális előnyét (12-7). Egyik vezetőedző sem volt rest már az első negyedben több fiatalját is pályára küldeni, melyből a hajdúságiak jöttek ki jobban, az első felvonás végéhez érve Neuwirth triplájával kettőre zárkóztak (20-18). Az egyenlítés azonban már nem sikerült, sőt ezt követően két könnyű kosarat is szereztek a somogyiak, így Aska büntetői ellenére is négypontos hazai vezetéssel zárult a játékrész.

 

A második tíz perc is két kaposvári kosárral indult, melyre Dzseletovics egy középtávolival, Valerio-Bodon pedig egy hatalmas zsákolással válaszolt. A debreceniek kiscsatára a folytatásban is aktív maradt, hárompontosa után pedig már Nikola Lazics volt kénytelen időt kérni. Ez sem lassította le a debrecenieket, hiszen az egy nappal korábban a Zöld-csoport bronzérmének megszerzéséből oroszlánrészt vállaló Gáspár Mátyás kettő plusz egyes akciója után először sikerült átvenniük a vezetést (31-32). A döntetlenközeli különbség állandósult egészen a félidő hajrájáig, ám ekkor a delfinek csapatkapitánya, Heindlein Roland vette hátára csapatát, kosarainak köszönhetően pedig 44-39-el mehettek az öltözőbe a felek.

 

A fordulás után potyogtak a kosarak, nagyszerűen járt a labda mindkét oldalon, szinte minden támadásból kosár született. Dzseletovics rázta meg magát a negyed derekán, sorozatban szerzett nyolc pontjának köszönhetően újra átvette a vezetést a DEAC (54-56). Hiába kértek időt a hazaiak, az egyperces szünet után Drenovac talált be először, így összességében egy 10-0-s futást produkáltak Polyákék. A negyed utolsó percei ismét hatalmas rohanást és dobópárbajt hoztak, melyből igazán egyik csapat sem tudott előnyt kovácsolni, így a záró felvonást minimális cívisvárosi vezetéssel várhatták a felek (65-66).

 

Rögtön az első támadásból Diggs duplájával fordított a Kaposvár, ám sokáig nem tudták tartani fórjukat, hiszen Balázsi és Valerio-Bodon révén válaszoltak a fekete mezesek. Jól zárt a debreceni védelem, melynek meg is lett az eredménye, Aska zsákolását követően már nyolc volt közte (68-76). Nagy energiákat mozgósított a KKK a felzárkózás érdekében, de Dzseletovics hárompontos akciója, majd második esélyből szerzett kosara után tartotta előnyét a DEAC (79-86). Innentől már nem volt visszaút a hazaiak számára, a kegyelemdöfést Polyák vitte be egy hárompontossal, így az utolsó mérkőzésén egy szép győzelemmel sikerült búcsúzni a viszontagságos 2021-22-es szezontól.

 

Kaposvári KK – DEAC-Tungsram 82-91 (24-20, 20-19, 21-27, 17-25)

 

Kaposvár: KRNJAJSKI 16/6, DIGGS 15/9, Puska 6, Hendlein 12/6, Csorvási 12 csere: BOGDÁN 11/3, Paár 6, Plézer 4, Antalics -.

 

vezetőedző: Nikola Lazics

 

DEAC: Kerpel-Fronius 4, Polyák 11/9, VALERIO-BODON 14/6, DRENOVAC 21, DZSELETOVICS 16/3 csere: Neuwirth 3/3, Aska 12, Gáspár 5, Balázsi 2, Kiss -, Udemezue -.

 

vezetőedző: Berényi Sándor

 

Berényi Sándor: A mérkőzésen szerettünk volna mindenkinek lehetőséget biztosítani, és több játékpercet adni azoknak akik az idény során kevesebbet kaptak. Azt gondolom, hogy mindenki jól szállt be, és hozzá tudott tenni ehhez a sikerhez, annak ellenére, hogy a keret egy része nagy terhelésen van túl a B-csoportos küzdelmek miatt. Összességében boldog vagyok a győzelem miatt, de nyilván a szezon egészét nézve nem lehetünk elégedettek. Szebb jövőt kívánok a debreceni kosárlabdának, és egyúttal sok sikert kívánok a rájátszásba jutott csapatoknak.

Tovább ostromolnák a dobogót megyei csapataink

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek