Sport
2022-04-16

A bajnokesélyessel találkozik a DEAC

A DEAC futballistáira a szezon egyik legnehezebb meccse vár vasárnap délután, hiszen a listavezető Kazincbarcika otthonában lépnek pályára.

Az éllovas 30 forduló alatt 83 pontot szerzett, ezzel magabiztosan vezeti a tabellát. Varga Attila tanítványai legutóbb november végén hullajtottak pontokat az NB III Keleti csoportjában (ekkor a Békéscsaba otthonában 3-3-as döntetlennel zárult az ütközet), azóta zsinórban tizenegy mérkőzést nyertek meg. A második helyen álló együttesünk aktuális formáját sem érheti kritika, mivel az előző öt játéknap során hibátlan maradt.

– Akkor lenne nagyobb esélyünk a Barcika ellen, ha minden játékosom egészséges lenne. Ellenfelünknek jobbak a lehetőségei, illetve mélyebb a kerete, de ezeket el lehet tüntetni a pályán, remélem, hogy ez sikerül nekünk. Azt megígérhetem, hogy nem feltartott kézzel lépünk pályára, szeretnénk egy jó meccset játszani a kazincbarcikaiakkal – nyilatkozta Sándor Tamás vezetőedző.

Szerdán a Hajdúszoboszló elleni megyei rangadót 2-0-ra nyertük meg. Az első félidőben Rauf vette be a szoboszlói kaput, majd a 86. percben Sidibe egy tizenegyest értékesített.

 Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, viszonylag korán megszereztük a vezetést. Ezt követően akadtak olyan lehetőségeink, amiket ha értékesítünk, hamarabb lezárhattuk volna a meccset. Nyilván hiányoztak azok a kreatív játékosok, akik ezeket a szituációkat jobban meg tudják oldani. Nehéz meccs volt, de úgy érzem, megérdemeltük a győzelmet, bár eléggé kapkodva futballoztunk, valamint sok technikai hibát vétettünk. Nagyon fontos volt, hogy Tóth Dániel megfogta Máté János tizenegyesét a második félidő derekán – mutatott rá a trénerünk.

NB III Keleti csoport 31. forduló
Kolorcity Kazincbarcika SC-DEAC
2022. 04. 17. (vasárnap) 17:00, Kolorcity Aréna

Fotó: Derencsényi István

Kirschner Péter

Nincs ötös

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek