Sport
2022-04-15

Hazai rangadóval folytatja a DEAC Gladiators

Húsvét vasárnap Debrecenben előkerül a tojáslabda is. A DEAC Gladiators újabb rangadóval folytatja a TD Store Divízió I. küzdelmeit, ám ezúttal hazai pályán. A cívisvárosiak a Budapest Cowbells 2-t látják vendégül.

Nem kezdődött jól a szezon a gladiátoroknak, hiszen a Budapest Titans elleni rangadót elveszítették (40-29). A Ty Rogers vezényelte offense viszont elsőre jól nézett ki, hiszen a titánok védelmének sok gondot okozott. Helyenként a debreceni defense is jól működött, ám az utolsó negyedben nem tudta feltartóztatni a fővárosiakat. Emellett ebben a játékrészben a speciális egység sem volt mindig a helyzet ura. Ezen a hétvégén viszont adott a lehetőség a javításra a Budapest Cowbells 2 ellen, a Gladiatorsnek pedig van elszámolnivalója ellenfelével. Tavaly ugyan az alapszakaszban legyőzte a fővárosiakat a DEAC hazai pályán (49-26), de az elődöntőben ezt már nem sikerült megismételni (40-28). Tehát, ha valami, akkor a visszavágás vágya is fűtheti a debrecenieket.

A Budapest Cowbells 2 még nem lépett pályára a szezonban, de nem ismeretlenként érkezik a cívisvárosba. A kolomposokkal ugyanis még márciusban egy felkészülési scrimmaget vívtak a gladiátorok. A fővárosiak egyébként egy generációváltáson mennek át, hiszen több fiatal tehetség és újonc is játéklehetőséget kap. A legígéretesebbek pedig egyértelműen az első osztályban szereplő alakulatban is bizonyíthatnak. Emellett viszont a Dabas Sparkstól is csatlakoztak játékosok, akik erősítésnek számíthatnak.

„Az előző meccshez képest egyértelműen javulnunk kell védelemben” – nyilatkozott Ábrán Szabolcs, a DEAC defense koordinátora. – „A Titans elleni meccset kielemeztük és sikerült olyan munkát végeznünk az elmúlt két hétben, amivel úgy érzem fejlődtek a srácok. A Cowbells 2 elleni felkészülési meccsünkre nem alapozhatunk teljes mértékben, hiszen egyik csapat sem játszotta ki az összes kártyalapját. Én egy nagyon parázs összecsapásra számítok, amelyen a védők dominálni fognak.”

A DEAC Gladiators – Budapest Cowbells 2 összecsapás április 17-én, vasárnap 17 órakor kezdődik a DEAC műfüves pályáján. A találkozóról élő közvetítés is lesz, amit az alábbi linken követhetnek.

Fotók: Bellon Bíborka

Gulácsi: hiszünk benne, hogy megnyerhetjük a trófeát

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek