Sport
2022-03-25

Begyűjtenék a pontokat megyei csapataink

A kis DEAC Püspökladányba látogat, míg a DASE hazai pályán az Egyeket fogadja a megye egyes bajnokság hétvégi játéknapján.

Katona László legényei hátrányból fordítva, Orbán és Patócs góljainak köszönhetően győzték le előző héten a BUSE gárdáját. Ezzel zsinórban harmadjára gyűjtötték be a három pontot, és szilárdan őrzik ötödik helyüket a táblázaton. Trénerünk elégedetten nyilatkozott a mérkőzés után, ám a hibákat is kiemelte.

Az első félidőben nem játszottunk jól, sok hibával és pontatlanul futballoztunk, ráadásul hátrányba is kerültünk. A az utolsó percekben feljavult a játékunk, így bizakodva vártam a folytatást. Szünetben átszerveztem a csapatot, több helyen változtattam, ez meg is hozta a várt eredményt. A csereként pályára lépő Patócs Ricsi hathatós közreműködésével sikerült fordítanunk és itthon tartottuk a pontokat” – fogalmazott Katona László.

A következő játéknapon alsóházi csapat vár a mieinkre, vasárnap a 13. helyen álló Püspökladány otthonában vendégszerepelnek legényeink. A hétvégi házigazdák nagyarányú vereségbe szaladtak bele az előző fordulóban, a Monostorpályival szemben kilenc góllal maradtak alul. Ősszel nem okozott gondot csapatunknak, hogy begyűjtse a pontokat, augusztus közepén két góllal múltuk felül a ladányiakat, akik idén még nyeretlenek. Remélhetőleg ez a sorozat vasárnap sem szakad meg és a mieink örülhetnek a mérkőzés végén.

Megyei I. osztály, 21. forduló

Püspökladányi LE–DEAC II

03.27. 15:30, Püspökladányi Sportpálya

Idén először maradt pont nélkül csapatunk, Kovács Miklós együttese előző héten háromgólos vereséget szenvedett a Derecskétől. Bár a fiúk mentek előre becsülettel, ám játékukból ezúttal hiányzott az átütőerő, amit trénerünk is megerősített.

„Ezen a napon nem érdemeltünk győzelmet, talán akkor sem tudunk betalálni, ha reggelig játszunk… Kiegyenlített mérkőzést játszottunk a Derecskével, mentünk előre, küzdöttünk becsülettel, de hiányzott a játékunkból az átütőerő, míg a vendégek három távoli próbálkozásból három gólt szereztek” – mondta a mérkőzés után Kovács Miklós.

A következő fordulóban javítható a botlás, ugyanis labdarúgóink a sereghajtó Egyek ellen lépnek pályára. Vasárnapi ellenfelünk az idei versenykiírásban még nyeretlen, húsz mérkőzésen csak három pontot gyűjtött. A mezőnyben a legtöbb gólt kapták, szám szerint 88-at, míg a szerzett találatok tekintetében 28-nál járnak. Az őszi párharcban is megmutatkozott a két csapat közti különbség, szeptemberben 3–0-ra győztük le piros-feketéket. Ezúttal is hasonló eredményre számítunk, de nem szabad a táblázatból kiindulva lebecsülni az ellenfelet, hatékony támadójátékkal már az első játékrészben bebiztosíthatjuk győzelmünket.

Megyei I. osztály, 21. forduló

DASE–Egyeki SBSE

03.27. 15:00, Böszörményi úti Campus

 

 

Írta: KZT

Willian: szükségünk van a szurkolók támogatására

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek