Sport
2022-03-20

Győzelem a rangadón

A DEAC a mérkőzés nagy részében emberelőnyben futballozva 2-0-s győzelmet aratott a BKV Előre felett.

Nagy rangadót rendeztek ma az NB III Keleti csoportjában, ugyanis a harmadik helyen álló DEAC a második BKV Előrét fogadta a Dóczy utcai Sportcampuson. A forduló előtt a két együttest négy pont választotta el egymástól, így számunkra azért is volt fontos a találkozó, mert hazai siker esetén minimálisra csökkent volna a hátrányunk, ellenkező esetben viszont a fővárosiak jelentősen megléptek volna.

Közvetlen riválisunk mindenesetre jó formában várta az összecsapást. Az évet ugyan egy döntetlennel kezdte, azóta viszont zsinórban négy meccset nyert, és mindössze egyetlen gólt kapott. A DEAC-nál múlt héten hosszú veretlenségi sorozat szakadt meg, amikor Füzesgyarmaton kikapott 3-1-re, ám ahogy támadónk, Székely Dávid fogalmazott, a csapat a kezdeti csalódottság után túltette magát a történteken, és arra fókuszál, hogy javítson.

A mérkőzés 7. percében jártunk mindössze, amikor megfogyatkoztak a vendégek: egy debreceni támadás során a kapuból kifutó Horváth Gábor leütközte Oliver Tochokwut. A játékvezető azonnal felmutatta a piros lapot a BKV hálóőrének. A sárga-kékek innentől a védekezésre fektették a hangsúlyt, és egészen az első félidő végéig bírták a nyomást, ekkor Tochokwu a jobbösszekötő helyéről a kapus felett emelt a hálóba.

A szünet után is nagy debreceni mezőnyfölény jellemezte a mérkőzést, és a 60. percben tovább növeltük az előnyt: Lakatos Benjámin adott be tökéletesen jobbról, az alapvonal közeléből, Székely Dávid pedig középről a bal alsóba továbbította a labdát. Ezt követően is több nagy helyzetet dolgozott ki csapatunk, de az eredmény már nem változott.

A győzelemnek köszönhetően együttesünk egy pontra megközelítette a BKV Előrét, és így továbbra is versenyben van a második helyért. Jövő hét vasárnap a Kisvárda II csapatának otthonába látogatunk.

NB III Keleti csoport, 26. forduló
DEAC–BKV Előre 2-0 (1-0)

DEAC Sportcampus. Vezette: Hanyecz B.
DEAC: Tóth D. – Soltész, Ujvárosi, Orosz (Trencsényi 84.) – Lakatos, Spitzmüller (Bidzilya 74.), Sándor T., Rauf (Szabó L. 64.) – Bereczki, Tochukwu (Virág 64.), Székely (Csányi 84.)
Gólok: Tochukwu (45.), Székely (60.)
Kiállítva: Horváth G. (7.)

 

 

Egy gól három pont

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek