Sport
2022-03-14

Elképesztő teljesítményt nyújtottak a lányok

A Debreceni Egyetem alakulata értékes ponttal gazdagodott a hétvégén.

Női futballistáink az Újpesttel csaptak össze idegenben vasárnap délután. Krascsenics Csilla nem utazhatott a fővárosba, mivel Tolnán játszott futsalmeccset. Vezetőedzőnket Kengye Vivien helyettesítette. A beugró tréner dolgát nehezítette, hogy több játékosra sem számíthatott.

Jobban kezdték a lila-fehérek a mérkőzést, de néhány perc után mi is lendületbe jöttünk. Mindkét oldalon akadtak lehetőségek, de az eredmény nem változott. Nálunk Szabó Nikolett mutatott be szép védéseket, ám a hazaiak kapusa, Pap Petra sem unatkozott. A 83. percben aztán Mucsi Bianka előtt adódott óriási helyzet, de elhibázta a meccslabdát. Ettől függetlenül értékes ponttal gazdagodtunk a rangadón. A fővárosiak egyébként tíz emberrel fejezték be az összecsapás, mivel Benkő Mónika a 91. percben pirosat kapott.

– Reális végeredmény született. Büszke vagyok a lányokra elképesztő teljesítményt nyújtottak! Szabó Nikolett és Fodó Karolina produkcióját külön ki szeretném emelni. A játékvezetői ítéletekkel akadtak gondjaim, de nem szeretnék erre semmit sem fogni. Az elején kicsit izgultam, hiszen nagy felelősség volt rajtam, ám ahogy telt az idő, egyre jobban feloldódtam. Krascsenics Csillával tartottam a kapcsolatot, hasznos tanácsokkal látott el a mérkőzés alatt – összegzett Kengye Vivien.

Harmadik helyen álló együttesünk szombaton a Nyírség otthonában vendégeskedik.

NB II Keleti csoport 20. forduló
Újpest FC-DVSC-DEAC 0-0
A DEAC összeállítása: Szabó N. – Kovács K., Fodó, Rák, Kurai – Kota, Kajári, Hardon – Jakus, Komlós, Mucsi. Megbízott edző: Kengye Vivien.

Fotó: Mihály Tamás

Honosított játékos Rossi keretében

Hová tűntek a verebek

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek