Sport
2022-03-08

Van esély a párharc befejezésére

A DEAC és az UTE negyeddöntős párharcának ötödik találkozójára kerül sor szerdán este. A viadal négy győzelemig tart és jelen pillanatban három nyert meccsnél tartanak a mieink.

Amint azt korábban is jeleztük, ez az állás a debreceni srácoknak kedvez, de rendkívül komolyak a kockázatok is. Az újpestiek azon túl, hogy az igen előkelő harmadik helyet szerezték meg az alapszakaszban, a negyeddöntő során is gyakran adtak bizonyságot kiemelkedő képességeikről. Náluk véd a Liga egyik kiváló hálóőre, rajta kívül nagy tapasztalattal rendelkező, a felnőttválogatottat is megjárt magyarok és jó képességű légiósok alkotják a lilák keretét. Önbizalomnak sincsenek híjával, ezt jelezte, hogy nem voltak restek egymás után két mérkőzésen is eladni ugyanazt a támadási variációt a leges legelső percben!

Ettől függetlenül a mieink nyertek, de nagyon nehéz dolguk volt, amíg megtörték a lilák ellenállását. Szerdán sem lesz könnyű, hiszen a hazaiak számára nincs más esély; vagy nyernek, vagy kipotyognak a negyeddöntőből. Az egyetemisták előtt több opció is van, de a győzelem lenne nyilván a legkézenfekvőbb megoldás, mielőtt a lilák megpróbálnak lendületbe jönni. Hiszen a lendület a mi egyik fő fegyverünk. A srácok most is úgy készültek, készülnek, ahogyan mindig tették, az újpestiek bizton számíthatnak 60 percnyi, vagy annál hosszabb folyamatos rohanásra, megalkuvás nélkül. Mindenki tisztában van azzal, mi a dolga és mit kell tennie azért, hogy sikerrel vehessük a soron lévő akadályt. Ez az, amit megígérhetünk, plusz az elszánt védekezést, ami – ha jól meggondoljuk -nem is olyan kevés.

Kéréssel fordulunk a szurkolókhoz is; aki csak teheti, kövesse a csapatot Újpestre, nagyon nagy szükség lesz a hangos buzdításra! Az Erste Liga TV élőben közvetíti a mérkőzést, ezt ajánljuk mindenkinek, aki a maradást választja. A találkozó 18.30 órakor kezdődik.

2022.03. 09. 18.30 Újpesti Jégcsarnok
EL 247
UTE-DEAC

 

 

 

=Müller Károly=

A Kaposvárral találkozunk a negyeddöntőben

Ezen a héten Mészáros Ibolya lesz a vendégünk

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek