Sport
2022-02-23

Többszörös magyar bajnok a DEAC lovasszakosztályában

Kimagasló hazai és nemzetközi eredményekkel rendelkező díjugrató erősíti mostantól a DEAC csapatát.

A Debreceni Egyetemen eddig is fontos szerepet töltött be a lovassport, most azonban egy teljesen új szintet lépett az akadémia. A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy egy többszörös magyar bajnok is csatlakozik a DEAC csapatához. 

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja az eseményen kiemelte:

,,Az elmúlt hónapokban megalakult a DEAC lovasszakosztálya. Itt ebben a létesítményben nagyon sok gyerek ismerkedhetett meg a lovaglással és nagyon sok hallgató jár ide évről évre. Az egyetemnek vannak itt saját lovai, vannak itt bértartott lovak és Dallos Gyulával az elmúlt években több díjlovaglással kapcsolatos oktatás is folyt. Most pedig a díjugratás is szerves része lett a mindennapjainknak. Nagyon örülünk, hogy olyan ló kerülhetett ide, amely alkalmas arra, hogy az ország legjobb díjugratója DEAC színekben versenyeken vegyen részt.”

A debreceni születésű, ifj Szabó Gábor elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy a szülővárosát és az egyetemet képviselheti mostantól. Hosszú távú céljaiban szerepel az olimpia, az idei évben pedig a világbajnoki szereplés kivívására készül, valamint a Nemzetek Díja sorozatban akarja magát megmérettetni.

A lovasszakosztály egyre eredményesebb versenyzőket szeretne kinevelni, így lehetőséget biztosít minden olyan hallgatónak, aki komolyabb szinten kíván foglalkozni a lovassporttal.

Érettségi felkészítő és szakkörök az Informatikai Karon

A város és a régió jelenét és jövőjét építik

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek