Sport
2022-02-16

Drámai meccsen a DEAC kiejtette a Berettyóújfalut a futsal Magyar Kupában

A DEAC büntetőkkel búcsúztatta a Berettyóújfalu együttesét a férfi futsal Magyar Kupa 3. fordulójában.

A mérkőzés első pár perce kiegyenlített játékot hozott. A 7. percben aztán a DEAC megszerezte a vezetést Rodrigo szemfülességének és gyorsaságának köszönhetően. A hazai szurkoló azonban nem sokáig örülhettek, mivel 3 percen belül egalizált a Berettyóújfalu. Az első félidő hátralévő perceiben inkább a vendégek akarata érvényesült a pályán. Több nagy helyzetet is kialakított a Mezei-Vill, azonban a vezetést nem tudták megszerezni, így 1-1-es döntetlenről várhatták a felek a folytatást.

A második félidőt is a Berettyóújfalu kezdte jobban, egy esetben pedig csak a kapufa mentette meg a DEAC-ot az újabb góltól. Ez azonban mintha ébresztő lett volna az egyetemista gárdának, akik ezután kijöttek a szorításból és több helyzetet is kidolgoztak a vendég kapu előtt. Olyannyira, hogy Szentes Bíró Tamás lövésénél a vendégeket segítette ki a kapufa. A második félidő felénél a DEAC végezhetett el szabadrúgást, Siska Gergőről pedig a vendégek hálójába került a labda. A játékvezetők azonban kezezés miatt nem ítélték meg a gólt. A Berettyóújfalu kihasználta a DEAC pillanatnyi kihagyását és egy gyors kontrából megszerezte a vezetést. A találkozóból mindössze 16 másodperc volt hátra, amikor a DEAC Thiago találatával kiegyenlített, így jöhetett a kétszer 5 perces hosszabbítás.

A ráadás első félidejében mindkét kapusnak adtak munkát a csapatok, a DEAC-ot pedig egy esetben a kapufa fosztotta meg a vezetés megszerzésétől. Az utolsó másodpercekben aztán a Berettyó egy kisbüntetőt értékesíteni tudott ezzel 3-2-re alakította az állást.

A fordulás után aztán elkövette 6. szabálytalanságát a Berettyóújfalu is, az ezért megítélt kisbüntetőt pedig Thiago váltotta gólra (3-3). A hosszabbításban több találat már nem született, így jöhettek a büntetők.

A büntetők közül az első négyet mindkét csapat értékesítette, a vendégek utolsó rugását azonban védte Dobi Attila, a DEAC részéről pedig Szabó Ábel nem hibázott, így a DEAC kiejtette megyei riválisát a kupából.

A mérkőzéssel kapcsolatos további információk itt olvashatják:

http://ada1bank.mlsz.hu/match?itemId=1716656&evad=56&szervezet=0&verseny=24012&fordulo=3

A két együttes legközelebb hétfőn 18:30-kor csap össze egymással, akkor az NB I. Felső-házában.

Nem sok babér termett

A Campus Rádió vendége lesz Erdei Zsolt

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek