Sport
2022-02-09

Sándor Tamás: Pozitív tapasztalatokkal gazdagodtam

A vezetőedző annak ellenére bízik a jó rajtban, hogy a Debreceni Egyetem alakulatának több hiányzója is lesz.

A DEAC futballcsapata a harmadik helyről várhatja a folytatást az NB III Keleti csoportjában. Sándor Tamás tanítványai január eleje óta tréningeznek, ezen a héten pedig a finomhangoláson lesz a hangsúly, hiszen vasárnap folytatódik a pontvadászat.

– A felkészülés a terveink szerint alakult, amit kitaláltunk, azt sikerült megvalósítanunk. A fiúk hozzáállását nem érheti kritika, mindenki a tudása legjavát nyújtotta az előző hetekben. Szerencsére komolyabb betegség és sérülés nem igazán nehezítette a dolgunkat, egyedül Tochukwu dőlt ki a sorból az elején, de már ő is edzhet – mutatott rá a vezetőedző.

Együttesünk az edzőmeccsekből erőt meríthet a tavaszi nyitányra, hiszen a Balmazújvárost, a DVSC második gárdáját, a Sényőt, a Cigándot és a Tiszafüredet is két vállra fektette.

– Természetesen örülök a győzelmeknek, bár azt tartom, hogy a felkészülési találkozókon nem a végeredmény a legfontosabb. Sokkal boldogabb voltam attól, hogy az edzéseken gyakorolt elemeket megvalósították a srácok, emellett különböző felállásokat szintén kipróbálhattunk. A Balmazújváros ellen még nem érződött a csapaton a nagyobb terhelés, ugyanis ez volt az első meccs. Akadtak olyan ütközetek, amikor jobban látszódott a kemény munka. A Tiszafüreddel vívott főpróbán elöl sok hibát követtünk el, ami eddig nem volt jellemző ránk. Összességében pozitív tapasztalatokkal gazdagodtam a mérkőzéseken – jelentette ki a tréner.

A télen két új labdarúgóval bővült a keretünk, Szabó Levente az ESMTK-tól érkezett, míg Ujvárosi Ádámot a Vasas adta kölcsön.

 Levi velünk kezdte meg a felkészülést, labdabiztos, technikás játékosnak tartom, ám a kapu előtt kicsit higgadtabbnak kell lennie. Ádám az ősszel NB II-es bajnokikon léphetett pályára a Szentlőrincben. Ő az alapozás elején megbetegedett, így most az a legfontosabb, hogy utolérje magát. Úgy vélem, mindketten hasznos tagjai lesznek a csapatnak. Annak is örülök, hogy azok a futballisták – gondolok itt Csányi Ádámra, Lakatos Benire vagy Bidzilya Antonra – , akik a szezon első felében sérüléssel bajlódtak, a jelek szerint teljesen egészségesek. Szerencsére Papp Feri és Bényei Balázs rehabilitációja jól halad, így van rá esély, hogy ebben az idényben visszatérhetnek – mutatott rá Sándor Tamás.

A 2022-es esztendő első tétmeccsén a Törökszentmiklóst látjuk vendégül vasárnap 14 órától. A vendégek húsz forduló alatt csupán nyolc egységet szereztek, ezzel jelenleg az utolsó helyen állnak a tabellán.

– Valóban a sereghajtó érkezik hozzánk, ettől függetlenül nem számítok annyira könnyű mérkőzésre. Ha jók az információm, a törökszentmiklósiakat új edző irányítja, emellett több játékost is szerződtettek. Úgy fest, hogy egyik kulcsemberünk nem léphet pályára, de mellette is lehetnek hiányzóink. Ettől függetlenül bármilyen összetételben futunk ki a játéktérre, bízunk a győzelemben – zárta mondandóját Sándor Tamás.

Téli játékosmozgás a DEAC-nál:

Érkezők: Szabó Levente (ESMTK), Ujvárosi Ádám (Vasas)

Távozók: Szabó János (DASE), Szabó Kornél (Cigánd)

A DEAC edzőmeccsei:

DEAC-Balmazújváros 1-0
DEAC-DVSC II 3-1
DEAC-Sényő 3-0
DEAC-Cigánd 2-0
DEAC-Tiszafüred 2-0

Fotók: Derencsényi István

Beszélgetés Toplak Zoltánnal

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek