Sport
2022-02-02

Márton József: Bizakodó vagyok, mert sok erős játékosunk van

Fiatal röplabdázónk az idénnyel, valamint a következő mérkőzéssel kapcsolatban is megfogalmazta gondolatait.

U21-es férfi röplabdázóink számára nem indult jól az év, mivel a bajnokságot veretlenül vezető Szolnoktól sima vereséget szenvedtek, de az Eszterházy együttese ellen már közelebb álltak a győzelemhez, majd a múlt hétvégén Miskolcon már három pontnak örülhettek. A Felföldi János vezette csapat következőnek február 5-én, szombaton Kazincbarcikán bizonyíthat, a két gárda formáját elnézve a mérkőzés kimondottan szoros lesz.

Márton József 2016-ban a Fazekas Mihály Gimnáziumban kezdett el röplabdázni, tehetségére Felföldi János hamar felfigyelt. A fiatal center közel két éve csatlakozott a DEAC-hoz, mára már több fronton is megállja a helyét, hiszen az U21-es alakulat alapemberének számít, de a felnőtteknél is számítanak rá.

„Korábban más nem sportolt a családomban, de én a labdarúgást és a jégkorongot is kipróbáltam, majd végül a röplabda mellett döntöttem – kezdte Márton József. – Idén az U21-es csapattal kitűzött célunk az országos döntőbe kerülés, de sajnos eddig nem úgy szerepeltünk, ahogy azt szerettük volna. Ennek ellenére bizakodó vagyok, mert sok erős játékosunk van.”

Fiatal röplabdázónk azt is elmondta, hogy bár jó formában van, az összhangot még hiányolja a többiekkel.

„Az a baj, hogy több esetben is nem a tudásunk, hanem a mentalitásunk miatt vesztjük el a meccseket. Következőnek a Kazincbarcika fogad bennünket, igyekszünk ott is mindent megtenni a jó eredményért. Alapvetően egy izgalmas találkozóra számítok, csak higgadtnak kell maradnunk és koncentrálnunk kell.”

Márton József jelenleg a Debreceni Egyetemen tanul és egy kiváló lehetőségnek gondolja, hogy emellett az edzésekre is járhat. A röplabdával hosszú távon is szívesen tervezne, reméli, hogy legnagyobb álmai megvalósulnak majd. Végül kiemelte, hogy a felnőttekkel való edzés abszolút keménynek számít, de hisz benne, hogy idővel az első keret meghatározó játékosa lesz.

Írta: Tóth Huba

Koronavírus: 901 új eset Hajdú-Bihar megyében

Lékai-Kiss Ramóna

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek