Sport
2022-01-31

Drámai meccsen verte a címvédőt a DEAC az Erste Ligában

A DEAC az első harmad után már 3-0-ra is vezetett, végül büntetőkkel 5-4-re győzött a Csíkszereda ellen hétfőn hazai környezetben a jégkorong Erste Ligában.

Remekül kezdte a találkozót a DEAC, hiszen kicsivel több mint 1 perc után Mazzag Dániel góljával megszerezte a vezetést a hazai csapat. Nem sokkal később Berta Ákos duplázta meg a debreceni előnyt, a 12. percben pedig Molnár Dávid góljával már 3-0 állt a Debreceni Jégcsarnok eredményjelzőjén.

Amilyen jól indult hazai szempontból a mérkőzés, annyira rosszul folytatódott a második harmadban. A Csíkszeredának 6 perc elég volt az egyenlítéshez, a harmad feléhez érkezve pedig már a vezetést is átvette az erdélyi gárda (3-4).

Az utolsó harmadban a DEAC az egyenlítésért, a Csíkszereda az előny megtartásáért tett meg mindent. A mérkőzés utolsó perceiben előbbinek koronázta siker a próbálkozásait. Dominik Novotny góljával a DEAC egalizálni tudott. A 4-4-es eredmény pedig a hátralévő időben nem is változott így a Brassó elleni meccshez hasonlóan jöhetett a hosszabbítás.

A gól nélküli ráadás után pedig következtek a büntetők, ahol ugyan jobban kezdett az erdélyi együttes végül a DEAC a sírból visszahozta a büntetőpárbajt és 5-4-re győzött.

A mérkőzés után készült edzői és játékos értékeléseket meghallgathatják kedden déltől az FM90 Campus Rádióban.

A DEAC szerdán a MAC Újbuda együttesét fogadja 18 órától a Debreceni Jégcsarnokban.

 

Társadalomkritikus dalt jelentetett meg az Árnyéknyúl

Koronavírus: 534 új eset Hajdú-Bihar megyében 1 nap alatt

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek