Sport
2022-01-28

Győzni szeretnénk Dunaújvárosban

Tóth András szerint a Debreceni Egyetem alakulata nagyobb rutinnal rendelkezik, ez pedig eldöntheti az összecsapást.

A DEAC férfi röplabdázói a következő három meccsüket idegenben fogják megvívni az Extraligában, az “országjáró túra” első állomása Dunaújváros lesz. A vasárnap 17 órakor kezdődő alsóházi rangadó előtt a hazaiak a nyolcadik, míg a cívisvárosiak a hetedik helyen állnak a tabellán. Fodor Antal tanítványai a DESOK-ban 3:0-ra győzték le a Fejér megyeieket októberben. Mindkét gárda részsikernek örülhetett az előző fordulóban: az újvárosiak a MAFC-tól, Bagics Balázsék pedig a Pénzügyőrtől tudtak egy szettet lopni.

Nem vitás, szeretnénk elhozni a három pontot. A dunaújvárosiak keretét főleg fiatalok alkotják, nálunk több tapasztalt játékos van, ez fontos tényező lehet. Fazekas Balázs az előző héten nem léphetett pályára, most úgy fest, hogy visszatérhet, és ebből is profitálhatunk. Az őszi meccsből nem igazán lehet kiindulni, hiszen akkor még teljesen más összetételben szerepeltünk – mutatott rá Tóth András.

A legutóbbi bajnokinkon Willian César Coelho Rabel és Almora Nunez Gustavo Lazaro bemutatkozott együttesünkben. A brazil és a kubai játékos sok jó megoldásával bizonyította, hogy húzóemberré válhat nálunk.

Fazekas Balázs hiánya miatt Gustavo más poszton szerepelt, ettől függetlenül nem lehett rá panasz, míg Willian tökéletes játékkal rukkolt elő. Gyakorlatilag már az első edzésen felvették a ritmust, ahogy szokták mondani, működik a kémia közöttünk. A Pénzügyőr elleni meccsből kihoztuk a maximumot, a harmadik szettben pedig olyan teljesítményt nyújtottunk, amire építhetünk a folytatásban – hangsúlyozta a rutinos feladónk.

 

Extraliga 9. forduló

DKSE-DEAC

2022. 01. 30. (vasárnap) 17:00, Dunaújváros Városi Sportcsarnok

 

 

 

Fotók: Égerházi Péter

 

 

 

A használt lakásoknál lassulhat, az újaknál megmaradhat a gyors drágulás

Változik a reptéri járatok menetrendje

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek