Sport
2022-01-16

Folytathatják a harcot a felsőházért

Rodrigo szerint a Debreceni Egyetem alakulata csak kevés hibát engedhet meg magának a Veszprém elleni rangadón.

A DEAC férfi futsalosai hétfő este tehetnek újabb lépést a felsőház felé, bár ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen a Veszprém érkezik a DESOK-ba. Tizenöt forduló után a cívisvárosiak és a bakonyiak is huszonhat egységgel rendelkeznek. A veszprémiek nem tétlenkedtek a téli szünet alatt, ugyanis megszerezték a brazil Everton Felipét, aki hazájában bajnoki címet ünnepelhetett.

Ebben az idényben már találkoztunk Fehér Zsolt legénységével: az októberi bajnokiról nem lehetnek kellemes emlékeink, mivel 6-4-es vereségbe futottunk bele a Március 15 Sportcsarnokban.

– Minden meccsen a győzelem lebeg a szemünk előtt, ez nem változik hétfőn sem. Egy siker nagyon sokat érhetne a végelszámolásnál, ezért is fontos lenne a három pont begyűjtése. Az őszi összecsapáson mi követtünk el több hibát, emiatt kaptunk ki, amennyiben most jó eredményt akarunk elérni, ezen változtatnunk kell. Tudom, hogy a Veszprémnek vannak brazil játékosai (Everton Felipe és Serginho Paulista – a szerk.), akik kulcsembereknek számítanak, de rajtuk kívül is akadnak remek adottságokkal rendelkező futsalosok – nyilatkozta Rodrigo.

Elek Gergő tanítványai ezt az évet a Nyírség elleni kupameccsel nyitották. Faragó Lajosék gólparádét rendeztek az NB II-es vetélytárs otthonában, a 14-0-s győzelem során Rodrigo négyszer köszönt be.

– Örültem a teljesítményemnek, bár azt nem szabad elfelejteni, hogy mindig van esély a fejlődésre. Ebből a diadalból önbizalmat meríthetünk, bízom benne, hogy sokáig tart majd a kupamenetelésünk – mutatott rá brazil légiósunk.

Rodrigo a rövid pauza alatt pozitív impulzusokkal gazdagodhatott, hiszen az ünnepeket hazájában tölthette.

– Mindig örülök, ha otthon lehetek. Végre ismét láthattam személyesen is a kislányomat, ami nagyon feltöltött lelkileg. Olyan élményeket szereztem Brazíliában, amelyeknek köszönhetően újult erővel folytathatom a szezont – zárta mondandóját 23 esztendős húzóemberünk, aki kilenc gólnál jár már az NB I-ben.

A DEAC-Veszprém bajnokira elővételben a jegy.deac.hu-n lehet tikettet vásárolni. A belépéshez védettségi igazolványra van szükség, aminek az érvényessége egy fényképes dokumentummal támasztható alá. Fontos információ, hogy a járványhelyzet miatt a csarnokunkban kötelező a maszkviselés!

NB I 16. forduló
DEAC-Futsal Veszprém
2021. 01. 17. (hétfő) 18:30, DESOK

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Írók-sorsok-szerelmek címmel indít új online sorozatot a Madách Színház

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek