Sport
2022-01-12

Elkezdte a felkészülést a DEAC Gladiators

A Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapatának első tréningjét a csapat új vezetőedzője, Ty Rogers tartotta.

Letelt a karácsonyi pihenő és ismét munkához látott a DEAC Gladiators. Most viszont már az idei szezonra való felkészülés van a célkeresztben egy teljesen új koncepcióval. A gladiátorok első tréningjét ugyanis az új amerikai szakvezető vezényelte le.

Ty Rogers az első alkalmon ismertette elképzeléseit a csapattal. A kemény bemelegítés után már a felállásokat magyarázta el a játékosoknak és a nagy részét ki is próbálta az alakulat. Az első edzést nagy érdeklődés övezte, hiszen közel ötven fős látogatottság volt a dermesztő hideg ellenére. Ezen kívül több új játékos is megjelent már vasárnap, akikről hamarosan bejelentést tesz az együttes.

Az amerikai szakvezetőnek pozitívak az első benyomásai és elmondta, hogy ezek után a munka egyre komolyabb lesz.

„Az első edzésnek a látogatottságával nagyon elégedett voltam. Rengetegen gyűltünk össze és már most sokat tudtunk gyakorolni. A keret jelentős része nagy rutinnal rendelkezik, ami a jövőben megkönnyíti majd az én munkámat is. Az új támadó taktikát is szerintem jól fogadták a srácok és elsőre nem is csinálták rosszul. Nyilván voltak, akiknek még nagyon új volt ez az egész, de nekik is segítek ezt megtanulni. A védelemmel viszont kifejezetten elégedett voltam, hiszen éreztem a srácokon, hogy labdát akarnak szerezni minden mozzanatukka. Szerintem még a kezdő offense-játékosok dolgát is megnehezítették a védők. Ha ilyen agresszív lesz egész évben a defense, akkor könnyű lesz erre építkezni. Lehet, hogy az első edzés végére egy kicsit megfagytak a lábujjaim, de számomra ez egy remek első tapasztalat volt” – összegzett Ty Rogers.

A DEAC Gladiators felkészülési programja még kialakulóban van. Az biztos, hogy edzőtábor és felkészülési scrimmage is a tervek között szerepel.

Fotók: Derencsényi István

Sztárban sztár

XXI. századi fogorvosképzés

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek