Sport
2021-12-16

Hetényi Zoltán az év legjobbja

Kapusunk nagy megtiszteltetésnek tekinti az elismerést.

A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. A Magyar Jégkorong Szövetség az év játékosát a szezon végén választja meg, így ezúttal az adott naptári évben nyújtott teljesítmény alapján jelölte a legjobbnak ítélt női és férfi jégkorongozót. A szakmai bizottság úgy döntött, hogy a nők közül Garát-Gasparics Fanni, a férfiak közül pedig Hetényi Zoltán nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt a 2021-es évben.

Hetényi Zoltán a DEAC-cal megnyerte a Magyar Kupát, az Erste Ligában pedig az elődöntőig jutott. A válogatott keretének rendszeres tagja, augusztusban a rigai olimpiai selejtezőn is védett. 2021 tavaszán megkapta a szezon legjobb kapusának járó Vedres Kupát. A naptári év legjobbjának 2014 után másodszor választják meg.

– Nagyon megtiszteltetés ez nekem. Az idei évből kiemelkedik a Magyar Kupa megnyerése, valamint az olimpiai selejtező. Nagy dolog, hogy ilyen jó csapatok és neves játékosok ellen tudtunk játszani, a szívünket, lelkünket kitettük a jégre Rigában is. 2022-ben is sok kihívás vár rám: nagy harc lesz a válogatott világbajnoki keretébe bekerülni, aztán Szlovéniában megcélozhatjuk az első két helyet. Emellett jó lenne a Magyar Kupában és a ligában is nagyot alkotni. A civil életben is lesznek feladataim, a sikeres államvizsga után februárban elkezdem az állattenyésztő mérnöki mesterképzést – mondta a szövetség honlapjának a 33 éves kapus.

5298 az új fertőzött, elhunyt 144 beteg

Ha van tény, a DVSC azonnal tudatja

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek