Sport
2021-12-05

Egyre feljebb

A Cegléd elleni bravúros győzelem után a Pick Szeged U21-es csapata felett is diadalmaskodott a DEAC a kézilabda NB I/B-ben.

Sikerül-e megismételni a legutóbbi, Cegléd otthonában nyújtott teljesítményt? Ez volt a kérdés a Pick Szeged U21-es gárdája elleni bajnoki mérkőzés előtt. A sztárcsapat tehetségei rendre alaposan megnehezítik ellenfeleik dolgát, legutóbb mi is megtapasztalhattuk, hogy nagyon elszántak, a végsőkig képesek küzdeni, a szeptemberben Szegeden elszenvedett egygólos vereség fájó emlék számunkra. Most azonban megvolt a lehetőség a visszavágásra, és bár a hiányzók miatt továbbra is nehézségekkel küszködünk, de egy hete már megmutattuk, hogy így is képesek vagyunk jó eredmény elérésére.

Az első támadások egyik oldalon nem zárultak eredménnyel, bő két perc után született meg a vezető gól, szerencsére hazai oldalon: Mucza Norbertnek köszönhetően zördült meg a szegedi kapu. Innentől felváltva estek a gólok, egyik csapat sem tudott ellépni, a félidő 14-13-as debreceni előnnyel zárult.

A szünetet követően is nagy küzdelem zajlott a pályán, mindkét együttes keményen védekezett, ennek következtében szabálytalanságok, kiállítások, hetesek miatt állt többször is az óra. Előfordult, hogy hármas emberelőnyben kézilabdázhattunk, ám ezt nem tudtuk kihasználni, a szegedi fiatalok remekül kivédekezték ezt az időszakot, köszönhetően annak is, hogy kapusuk, Nagy Tibor bravúrosan védett. Az egygólos előnyünket ezért nem sikerült növelni, és félő volt, hogy ettől lélektani fölénybe kerülnek a vendégek, ám nem így lett. Minden játékosunk odatette magát és végig hatalmasat küzdött. Dobos Balázst rendre jól játszották meg a társai, Boros Tamás a védéseivel csak még jobban tüzelte a csapatot, a végén pedig Gidai Máté sorsdöntő pillanatban talált be, ezzel a DEAC 29-27-re megnyerte a mérkőzést, és feljött a hatodik helyre.

A következő, és egyben idei utolsó bajnokink rendkívül nehéz lesz, ugyanis az éllovas Orosháza otthonába utazunk, a találkozót jövő hét szombaton 18 órakor rendezik. Ebben az évben vár még ránk egy Magyar Kupa-mérkőzés is: december 15-én a PLER-Budapest otthonában lépünk pályára.

NB I/B, 11. forduló
DEAC – Pick Szeged U21 29-27 (14-13)

DESOK. Vezette: Felhő, Öcsi.
DEAC: Mándi – Gidai 3, Pethő 6 (2), Kathi 1, Hornyák, Mucza 7, Illés 1; Boros, Bíró Á. 2, Zalai 2, Dobos 6, Péter D. 1, István P.

Kiállítások: 8, ill. 14 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 4/5

Bokor Attila

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek