Sport
2021-11-28

Folytatódott a veretlenségi sorozatunk

A Debreceni Egyetem alakulata Salgótarjánban gyűjtötte be a három pontot.

A DEAC futballistái a salgótarjániakkal csaptak össze vasárnap délután. A két csapat között elég nagy távolság volt a tabellán a forduló előtt (az SBTC a 18., Sándor Tamás legénysége pedig a 3. helyen állt), így mi számítottunk a találkozó esélyeseinek.

Már a meccs elején kezünkbe vettük az irányítást, sorra dolgoztuk ki a lehetőségeket. A fölényünk a 17. percben érett góllá, egy beadás után Székely Dávid fejese kötött ki a hazai kapuban. 25 éves futballistánk ebben a szezonban már kilencedik alkalommal köszönt be az NB III Keleti csoportjában. A folytatásban szintén főleg ellenfelünk térfelén zajlott a küzdelem. A házigazda erejét felemésztette a védekezés, emiatt Tóth Dánielnek nem igazán akadt dolga az összecsapáson.

Együttesünk teljesen megérdemelten nyert, ennek köszönhetően már hat játéknap óta veretlen. Virág Ákosék az évet a DVTK II otthonában zárják jövő vasárnap.

NB III Keleti csoport 19. forduló
SBTC-DEAC 0-1 (0-1)
Gólszerző: Székely Dávid (17.)
A DEAC összeállítása: Tóth D. – Soltész, Virág, Szabó K. (Rauf 76.) – Sándor, Sárosi, Spitzmüller, Jankelic – Bereczki (Sidibe 83.), Tochukwu (Trencsényi 76.), Székely (Szabó J. 94.). Vezetőedző: Sándor Tamás.

Egy pont jutott a Lokinak

Molnár György

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek