Sport
2021-11-25

A Cegléd otthonába látogat a DEAC

A kézilabda NB I/B-ben lezajlott az első kör, hétvégén már a visszavágók kezdődnek.

Nem ígérkezik könnyűnek a következő bajnoki mérkőzés csapatunk számára, hiszen az élvonaltól nyáron búcsúzott Ceglédi KKSE lesz az ellenfél a kézilabda NB I/B 10. fordulójában. A találkozót pénteken 18 órakor rendezik Abonyban, a Varga István Városi Sportcsarnokban.

A bajnokság alapszakaszának első köre a végéhez ért, így most újra találkozunk azokkal a csapatokkal, amelyekkel megmérkőztünk az elmúlt hónapokban. Sajnos az eddigi szereplésünk nem a vártnak megfelelően alakult, hiszen az utolsó előtti helyen állunk, pedig a szezon előtt a cél az volt, hogy az első ötben végezzünk. Nem vagyunk ugyanakkor nagyon leszakadva, mindössze négy pont választ el minket a felsőháztól, ám teljesítményben sokat kellene javulni, hogy a folytatásban eredményesebbek legyünk.

A Cegléddel az első fordulóban csaptunk össze, és nincsenek szép emlékeink, hiszen a szeptember 11-én rendezett összecsapáson 32-25-re kikaptunk hazai pályán. A Pest megyeiek ezt követően hullámzó teljesítményt nyújtottak a bajnokságban, jelenleg a negyedik helyen állnak 10 ponttal, és hozzánk hasonlóan ők is azért harcolnak, hogy a rájátszást a legjobbak között kezdjék.

NB I/B, 10. forduló
Ceglédi KKSE – DEAC
péntek 18:00, Abony

Virágos Magyarország különdíjat kapott Debrecen

Orbán: meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek