Sport
2021-11-09

Távozik a DEAC jégkorongcsapatának vezetőedzője

David Musial történelmi sikereket ért el a DEAC-cal.

Távozik a DEAC jégkorongcsapatának vezetőedzője. David Musial és a DEAC közös megegyezéssel döntött a váltás mellett. A cseh-német kettős állampolgárságú David Musial 2018 májusában írt alá az akkor még újoncnak számító DEAC-hoz, vagyis a felnőttcsapat létrehozásában és felépítésében jelentős szerepet vállalt. Irányítása alatt az együttes mindhárom idényben az Erste Liga felsőházában végzett. A 2018-2019-es szezonban az elődöntőig menetelt az együttes, rá egy évre a negyeddöntőig jutott, legutóbb pedig ezüstérmes lett a magyar bajnokságban. A csapat emellett legutóbb megnyerte a Magyar Kupát is, ami a sportág debreceni történetének eddigi legnagyobb sikerének számít.

Az idei szezon sajnos nem a vártnak megfelelően alakult, hiszen az elmúlt 16 mérkőzésen mindössze 5 győzelmet tudott szerezni a csapat, ezért a felek a váltás mellett döntöttek. A vezetőedzővel sikerült mindenben megállapodni, így a szerződésfelbontás közös megegyezéssel történt.

A DEAC jégkorongcsapatának új vezetőedzőjét szerdán jelenti be az egyesület.

Fotó: deac.hu
 

Májusra halasztják a Bóbita Bábszínház és a Pannon Filharmonikusok Háry Jánosának bemutatóját

Vigyázzunk télen is az autónkra!

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek