Sport
2021-11-03

A Loki a második legnépszerűbb csapat

A Nagyerdei Stadionba eddig átlag 4516-an látogattak ki.

Lezárult az OTP Bank Liga 2021-22-es idényének első harmada, 11 forduló után érdemes egy pillantást vetni az átlag-nézőszámokra. A listát 8701 nézővel az FTC vezeti, ezután viszont egyből a DVSC következik, átlagosan 4516 helyszíni drukkerrel a második a rangsorban. A magyarfutball.hu statisztikái szerint a hazai átlagnézőszám a Honvédnál 3197, a Mol Fehérvárnál 2902, a többi csapat nem éri a 2500-as határt.

Akkor sem változik a kép, ha nemcsak a hazai mérkőzéseket vesszük figyelembe, hanem az idegenbelieket is. Ezen az összesített listán a Ferencváros 7028-as átlagot mondhat magáénak, a Loki 3839-cel a második, ebben a rangsorban az Újpest a harmadik 3648-cal.

Szombaton 17 órától a Honvédot fogadja a DVSC, remélhetőleg sok néző előtt. Érdemes immár szokásos módon a szokottnál korábban érkezni a mérkőzésre, hiszen 15 órától az éves bérlettel, vagy a Honvéd elleni találkozóra szóló érvényes belépővel rendelkező, 18 éven felüli szurkolóink korlátlan mennyiségben, ingyenesen fogyaszthatnak Csíki Sört! A sörökhöz a DVSC Ajándékbolt melletti átjáróban juthatnak hozzá a drukkerek, ahol természetesen ételben sem lesz hiány.

https://dvsc.hu/

A fogyasztóvédelem helyretette a hiányos vagy félrevezető tájékoztatásokat a maszkokon

Űrhajósok jártak az egyetemen

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek