Sport
2021-10-26

Fazekas Balázs: örültem, hogy újra nézők előtt játszhattunk

A 25 éves röplabdázó abban bízik, hogy a Debreceni Egyetem alakulata meg tudja szorongatni a Kistextet.

A DEAC férfi röplabdázói a mostani szezon első hazai meccsén a Dunaújvárost fektették két vállra. Fodor Antal tanítványai a vasárnapi összecsapáson három szettben diadalmaskodtak, bár annyira nem volt sima dolguk, ezt támasztja alá, hogy mindegyik játékrészt csak minimális különbséggel tudták behúzni.

“Nagyon örültem, hogy újra nézők előtt röplabdázhattunk a DESOK-ban (az előző idényben a koronavírus miatt zárt kapuk mögött rendezték meg a bajnokikat – a szerk.). Az igazat megvallva kicsit megfogott az elején a hangulat, de szerencsére hamar rendeztem a gondolataimat. Becsúsztak a játékunkba bosszantó hibák, olykor kiengedtünk, ennek ellenére a célunkat teljesítettük, vagyis megnyertük a találkozót. A boldogságunkat fokozta, hogy nem veszítettünk játszmát. Bízom benne, hogy ez a győzelem lendületet ad a Kistext elleni összecsapásra. Úgy érzem, a fővárosiak még nem álltak össze teljesen, ebből profitálhatunk, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a pontszerzés is bravúr lenne” – nyilatkozta Fazekas Balázs.

Fazekas hétvégi teljesítménye mellett nem érdemes szó nélkül elmenni, ugyanis huszonhét pontjával a mezőny legjobbja lett.

“Elégedett vagyok a játékommal, bár jobb koncentrációval még többet segíthettem volna a csapatnak. Ez a produkció a csapattársaim érdeme is, például Tóth Andristól kiváló labdákat kaptam. Ha az emlékeim nem csalnak, az Extraligában egy mérkőzésen még sosem szereztem ennyi pontot” – mutatott rá a 25 esztendős húzóemberünk.

Remete Lászlóék vasárnap 17 órától látják vendégül a Kistext gárdáját.

Fotók: Kovács Anikó

Több településen megnőtt a légszennyezettség

Pályázatot hirdetnek a debreceni fiataloknak

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek