Sport
2021-10-16

Mezőkövesd-DVSC

Közvetlen vetélytársával csap össze a Loki vasárnap az OTP Liga 9. fordulójában.

Mezőkövesden vendégszerepel vasárnap 17 órától (tv: m4) a DVSC, tehát a tabellán 8 ponttal 10. gárda fogadja a 9 pontos 8. helyezettet. Ennek alapján szoros és izgalmas találkozóra lehet számítani, ezt támasztja alá a két klub meccstörténelme is: az eddig lejátszott 14 bajnokiból 5-öt nyert a Loki és a Kövesd is, 4 döntetlen mellett. Amikor a két együttes legutóbb összecsapott, Garba fejesével emlékezetes mérkőzésen 1-0-ra nyert a piros-fehér alakulat Mezőkövesden, idén többek között a góllövőlistát vezető Ugrai Rolandban bízhatnak a debreceni drukkerek. A hazaiak a legutóbbi forduló óta szakmai stábot cseréltek, Pintér Attila helyett a DVSC-vel kétszeres bajnok Supka Attila lett a vezetőedző.

A vasárnapi meccsen Dzsudzsák Balázs és Sós Bence eltiltás miatt nem szerepelhet, ám Huszti Szabolcs, csapatunk trénere természetesen így is bízik a jó produkcióban. – Mindig hangsúlyozom, hogy mi minden mérkőzésen nyerni szeretnénk, ezúttal sincs másképp. Tiszteljük a Mezőkövesdet, és maximálisan tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, különösen idegenben. Számolni kell azzal is, hogy az edzőváltás felpörgeti az ellenfelünket, a játékosok nyilvánvalóan bizonyítani akarnak majd az új szakmai stábnak. Ezzel együtt úgy érzem, kellőképpen fel tudunk készülni a találkozóra, a három pont megszerzésének reményében utazunk Mezőkövesdre – szögezte le Huszti Szabolcs.

Supka Attila, kövesdiek új edzője klubja hivatalos internetes oldalának azt nyilatkozta, hogy ugyan rövid idő állt a rendelkezésükre az első bajnoki mérkőzésig, azt várja a játékosoktól, hogy maximálisan tegyenek meg mindent a Debrecen ellen. Hozzátette, hogy ez természetesen a három pont megszerzését jelenti, amit felszabadult, bátor játékkal érhetnek el. Supka Attilát Dzsudzsák Balázs hiányzásáról is megkérdezték.

– Balázs személye és személyisége meghatározó, a debreceniek játéka is nagyrészt rá épül, véleményem szerint emiatt lesz hiányérzete az ellenfél edzőjének. Ezzel azonban nekünk nem szabad foglalkoznunk, mert biztosan találnak olyan játékost, aki megfelelően tudja majd pótolni a csapatkapitányt. Nekünk figyelnünk kell majd arra, hogy a játékukat tudjuk kontrollálni és agresszív védekezéssel meg tudjuk akadályozni azt, hogy a kapura veszélyes játékosaik, mint például Ugrai vagy Bévárdi, helyzetet tudjanak teremteni – nyilatkozta a szakember.

Forrás: dvsc.hu

Több volt ebben a mérkőzésben

Nagy siker volt a Külügyi Börze

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek