Sport
2021-10-14

Nagyon nehéz lesz a visszavágó

A Debreceni Egyetem csapata hátrányból folytathatja a párharcot.

A DEAC női röplabdázói szerda este a Tatabánya otthonában játszottak kupameccset. Sejthető volt, hogy nem lesz könnyű dolga Kuszkó Zsolt együttesének, hiszen az ellenfél két győzelemmel kezdte a bajnokságot. Az sem könnyítette meg a cívisvárosiak helyzetét, hogy több hiányzó miatt csak szűkös kerettel tudtak kiállni az MK-párharc első felvonására.

Az első szettben a TRSE bebizonyította, hogy nem a véletlen műve volt a jó szezonrajt. A hazaiak magabiztos játékuknak köszönhetően egyre nagyobb fórra tettek szert, végül az első játszmát 25:12-re nyerték meg. A második felvonás során csak felvillanásaink voltak, de az egyenletesebb teljesítményt ellenfelünk nyújtotta, így 2:0-ra vezetett. A harmadik játékrész sem hozott gyökeres változást, sajnos nekünk kellett futnunk az eredmény után.

A tatabányaiak 3:0-s győzelemmel zárták az első meccset. A visszavágót a tervek szerint október 28-án rendezik meg a DESOK-ban. Az a csapat, amelyik továbbjut, a következő körben a Vasassal csaphat össze.

Magyar Kupa
TRSE-DEAC 3:0 (25:12, 25:15, 25:12)

Magyarország még idén megkapja a Szputnyik-vakcina gyártásához szükséges technológiát

Bankkártyát talált a debreceni férfi, 200 ezer forintot vett le róla

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek