Sport
2021-09-25

A listavezető otthonában vendégeskedik a Loki

Vasárnap 14.15 órától Kisvárdán lép pályára a DVSC.

Szép kihívás vár csapatunkra az OTP Bank Liga 7. fordulójában, a listavezető Kisvárda otthonában vívott összecsapás nem ígérkezik könnyűnek. A szabolcsiak az eddig megszerezhető 18 pontból 15-öt begyűjtöttek, egy vereség mellett 5-ször győztek, és ezzel vezetik a tabellát.

A Loki 8 egységgel a 6. helyen áll, és eddig igen gólerősnek bizonyult: idegenben például a Honvédnak 4 (4-1), a Paksnak 3 (3-3), az FTC-nek 2 (2-4) találatot vitt be, s immár csaknem fél éve, 13 tétmérkőzés óta mindig szerez gólt. A Kisvárda viszont a védekezésére lehet a legbüszkébb, eleddig csak 5-ször vették be a kapuját.

A két csapat közös múltja is tartogat egy érdekességet: az NB I-ben a DVSC és a Kisvárda még soha nem játszott döntetlent, a 6 találkozóból 3-at a mieink, 3-at a várdaiak nyertek (otthonukban kétszer), az összesített gólarány 9-9. A két gárda meccsein átlagosan 3 gól esik, ez alapján mozgalmas mérkőzésre számíthatunk vasárnap.

A hazaiak érthetőenjó hangulatban készülnek a Loki ellen, azonban a debrecenieknek is bizakodva várhatják a találkozót, pláne, hogy a sok sérült közül 1-2 játékos visszatérésére van esély.

– Derbit játszunk, az ilyen meccseknek pedig mindig megjósolhatatlan a végkifejlete – mondta klubja internetes oldalának a Kisvárda portugál vezetőedzője, Joao Janeiro.  Személyesen néztem meg a DVSC Gyirmót elleni mérkőzését, és mondhatom, igazán minőségi csapatról van szó. Olyanról, amelynek erőssége a támadójáték, elég ránéznünk a szerzett góljai számára, az eddigi hat meccsen tizenhétszer volt eredményes. Ők adják a góllövőlista vezetőjét is a hatgólos Ugrai Roland személyében. Mi építhetünk mindarra, amit eddig elértünk, eredményeink értékét növeli, hogy a hatból csak kétszer játszottunk itthon. Most viszont erőt adhat nekünk, hogy újra hazai közönség előtt játszunk, már alig várjuk. 

Mint azt már hírül adtuk, a DVSC edzője, Huszti Szabolcs csak a győzelemmel lenne igazán elégedett. – Tudjuk, hogy nehéz dolgunk lesz, a Kisvárda remekül szerepel, de egyszer minden sorozat megszakad. Fontos lesz, miként nyitjuk a mérkőzést, jó értelemben vett agresszivitásra van szükség. Remélem, ezúttal az első félidőt is tudjuk úgy kezdeni, ahogyan a második játékrészeket szoktuk – mondta le a debreceni tréner.

A vasárnapi találkozót az M4 Sport + élőben közvetíti.

Forrás: dvsc.hu

Jazz Fesztivál a Fonóban

Gabriel Petito

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek