Sport
2021-09-17

Quirikó Vivien: nehéz feladatnak ígérkezik az újabb duplázás

A tréner szerint a Debreceni Egyetem alakulatának a Tolna és a Budaörs lehet a legfőbb kihívója a pontvadászatban.

A DEAC női futsalosai történelmi eredményeket értek el néhány hónappal ezelőtt: először a Magyar Kupában végeztek az élen, majd a bajnokságban szintén aranyéremmel gazdagodtak. Ezeket a sikereket már senki sem veheti el a játékosainktól, akik nem ülhetnek a babérjaikon, mivel hétvégén elstartol az új idény. Quirikó Vivien vezetőedzővel a Budaörs elleni nyitómeccs mellett a felkészülésről és a keretben történő változásokról is beszélgettünk.

– Mozgalmasan telt a csapat alapozása. Minden a tervek szerint alakult?

– Az előző hetek során az erőnlét megszerzése volt az elsődleges feladatunk, emellett főleg a védekezést és a pontrúgás-variációkat gyakoroltuk. Eredményesnek ítélem a felkészülést, elég csak a kijevi tornagyőzelemre vagy a Thelena Kupán elért második helyünkre gondolni. Némi hiányérzet mégis maradt bennem, hiszen ezeken az eseményeken különböző okok miatt nem tudott az összes játékosunk részt venni. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy készen állunk a bajnoki rajtra.

– A nyáron kicsit átalakult a keretünk. Az érkezők felvették már a ritmust?

– Az új játékosaink szerencsére edzésről edzésre fejlődnek, ám még akadnak dolgok – főleg támadásban -, amiket el kell sajátítaniuk. Mindegyik távozónk nagy űrt hagyott maga után, de ez hatványozottan igaz André Antóniára, aki egyedül képes volt meccseket eldönteni, erre jó példa az Astra elleni kupadöntő. Bízom benne, hogy az ő hiányát is elbírjuk majd.

– Az előző idényben a Magyar Kupa-győzelemmel és a bajnoki címmel magasra tettük a lécet.

– Valóban édes terhet cipelünk, hiszen mindenki minket akar legyőzni. Azok a lányok, akik régebb óta nálunk szerepelnek, kellő rutinnal rendelkeznek ahhoz, hogy elbírják ezt, míg a nyáron leigazolt futsalosok éhesek a sikerre, illetve új lendületet adhatnak a csapatnak.

– Vasárnap a Budaörs elleni rangadóval kezdjük meg a bajnokságot. Mit lehet tudni az ellenfélről?

– A budaörsiek már az előző idényben is kitettek magukért, hiszen újoncként a harmadik helyen végeztek. Ebben a szezonban még nagyobb játékerőt fognak képviselni, hiszen Tell Zsófia és Kiss Gabriella náluk folytatja a pályafutását. Tell a nagy munkabírású Megyeri Boglárka méltó váltótársa lehet, míg Kiss Gabi egy kiválóan cselező, agilis futsalos. Kiélezett találkozó előtt állunk, ahol valószínűleg mindkét csapaton érződni fog a szezon eleji forma. A szurkolóink előtt nyilván jól akarunk rajtolni, ám akkor sem dőlne össze a világ, ha ez esetleg nem sikerülne.

– Az újabb duplázás mennyire lehet reális?

– Erre összpontosítunk, bár be kell látni, hogy ez kemény feladatnak ígérkezik. Sokan állítják, hogy egy címet nehezebb megvédeni, mint megszerezni, és én is ezen az állásponton vagyok. A kupában sok múlik a sorsoláson, hiszen adott esetben már korán összeakadhatunk egy erős vetélytárssal. A bajnokságban rajtunk kívül a Tolna és a Budaörs bízhat az aranyéremben. A TFSE-től és az Astrától kulcsemberek távoztak a holtszezonban, míg az újonc Csepelben ügyes, de kevésbé tapasztalt lányok szerepelnek. Fontos lenne, hogy a sérüléshullám idén elkerüljön bennünket, ugyanis tavaly főleg az alapszakaszban ezzel meggyűlt a bajunk.

A nyári játékosmozgás:

Érkezők: Gajzágó Flóra, Tóth Anita, Sovány Liza.
Távozók: Tóth Renáta, Fekete Gabriella, André Antónia, Böröczky Szilvia.

A DEAC kerete:
Kapus: Torma Lilla.
Mezőnyjátékosok: Czégény Zsuzsánna, Fülöp Diána, Gajzágó Flóra, Horváth Viktória, Krascsenics Csilla, Nagy Anikó, Pócsik Lívia, Sovány Liza, Tóth Anita, Tóth Nóra, Üveges Katalin.
Vezetőedző: Quirikó Vivien.

NB I 1. forduló
DEAC-Budaörs
2021. 09. 19. (vasárnap) 18:30, DESOK

A magyar erdők az emberek egészségét szolgálják

Huszti Szabolcs: egyetlen ellenfelet sem szabad lebecsülnünk

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek