Sport
2021-09-02

NB I-es csapatot kapott a DEAC a Magyar Kupában

A DEAC futballistái eddig két kört vettek sikerrel a Magyar Kupában. Sándor Tamás tanítványai először a Tiszafüredet búcsúztatták (3-1), majd a második fordulóban a Tarpát fektették két vállra (4-0).

A harmadik játéknap sorsolását csütörtökön rendezték meg, az eseményt az M4 Sport élőben közvetítte

. A ceremónián kiderült, hogy NB I-es csapatot fogadhatunk, hiszen a Kisvárdát kaptuk meg.

A várdaiak remekül kezdték a bajnokságot, öt meccsükből négyet megnyertek, tizenkét pontjuknak köszönhetően jelenleg az első helyen állnak a legmagasabb osztályban. Vetélytársunk most kapcsolódik be az MK-ba, ugyanis az élvonalban és az NB II-ben érdekelt egyletek az előző két kanyar során kiemeltek voltak.

A továbbjutás ezúttal is egy mérkőzésen dől el, a harmadik forduló meccseit szeptember 18-án és 19-én rendezik meg, a pontos kezdési időpontok később derülnek ki.

Kitüntetés

Alkalmi bélyegen a Kukori és Kotkoda szereplői

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek