Sport
2021-08-31

Két idegenbeli fellépés vár a héten a kis Lokira

Az 5. forduló következik szerdán az NB III. Keleti csoportjában, a kis Loki a Füzesgyarmat otthonába látogat.

Szűcs János vezetőedző tanítványai két döntetlennel és két vereséggel a tabella 16. helyén állnak, ám esély van arra, hogy a szerdán 16 órakor kezdődő füzesgyarmati mérkőzésen megszerezzék első sikerüket. Ez azért állítható, mert eddig a hazaiak sem tündököltek: három döntetlennel és egy vereséggel, nyeretlenül a 15. pozíciót foglalják el.

Ezzel együtt persze nem ígérkezik könnyűnek a füzesgyarmati összecsapás, mint ahogy a hét másik idegenbeli bajnokija sem titulálható vajas kenyér-túrának. Szombaton 13 órától az Újpest második csapata ellen lép pályára a DVSC II. a fővárosban. A tabellán 12. hazaiak eddig két vereség mellett egy győzelemmel és egy döntetlennel 4 pontot gyűjtöttek, tehát pillanatnyilag jobban állnak a debrecenieknél, de ez a hétvégén akár változhat is.

dvsc.hu

Tudományos titkok éjszakája

Kóbor János

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek