Sport
2021-08-29

3×3: Világbajnoki bronzérmes az U18-as női válogatott!

A spanyolok még túl nagy falatnak bizonyultak az elődöntőben, Németország legyőzése azonban már nem jelentett gondot a bronzmérkőzésen, így a harmadik helyen zárta a hazai rendezésű világbajnokságot.

Finiséhez érkezett a Kossuth téri kosárfieszta, a korosztályos női 3×3-as világbajnokság hatodik játéknapján már mindkét nemnél érmeket osztottak. Elsőként a kora délutáni programban az elődöntőket rendezték, nagy örömünkre pedig a hölgyeknél a magyar válogatott is eljutott a torna ezen szakaszáig, Szabó Zitáéknak a veretlen Spanyolországot kellett volna megállítani a döntőbe jutáshoz.

Elődöntő: Spanyolország – Magyarország 15–11

A megszokottnál valamivel lassabb tempóban kezdtek a csapatok, az első kosárra szűk egy percet kellett várni, sajnos ezt a spanyol válogatott szerezte, miközben a mieink hamar eljutottak három személyi hibáig. Sokáig nem vezettek a hispánok, ugyanis Horváth Boglárka vezérletével egyenlítettünk, majd felváltva estek a kosarak, mindkét oldalon ültek a középtávolik. Szabó Zita duplájával 6–5-re már mi vezettünk, aggódhattunk ugyanakkor a faultok száma miatt, hét után már minden hibáért két büntetőt kapott a spanyol csapat. Riválisunk élt is a sansszal, a mérkőzésen először hárompontos előnyre tett szert (10–7), majd Morales kosarával tovább nőtt a különbség, ekkor már csak bő két perc volt hátra a találkozóból.

Hiába próbálkoztunk betörésből, a jól védekező és még annál is jobban lepattanózó spanyolok kevés teret engedtek a mieinknek, maradtak tehát a kinti dobások. Amikor Szabó keze fáradni kezdett, érkezett Nagy Réka, s kettőre csökkentette a hátrányt, ám szabálytalanság nélkül továbbra sem igazán tudtunk védekezni, így az egyenlítésre nem nyílt esélyünk. Spanyolország végül 15–11-re győzött, a magyar lányok pedig a bronzmérkőzésen javíthattak. Ahol, mint később kiderült, a német válogatott várt rájuk, amely egészen heroikus, látványos csatában 15–14-es vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól. A döntőt az esti órákban rendezik majd, rendkívül izgalmas ütközetre van kilátás a mezőnyből egyaránt kiemelkedő amerikai és spanyol csapat között.

Bronzmérkőzés: Magyarország – Németország 19–13

Az amerikaiak ellen mutatott teljesítményüket látva kevesen fogadtak volna rá, hogy elcsíphetjük a németeket, de hasonlóképp vélekedtek a szakértők a szombati negyeddöntőt megelőzően is, a magyar válogatott pedig egyszer már képes volt borítani a papírformát. Nem kezdtük jól a mérkőzést, ismét elsősorban a védekezésben mutatkoztak meg hiányosságok, a magyarok két személyi hibával, míg a németek két ponttal nyitottak. Az ellenállhatatlan Szabó Zita aztán első kísérletéből duplával egalizált, a közönség pedig ütemes szurkolásba kezdett, kitűnő hangulat uralkodott a Kossuth téren felállított miniarénában. Egy magyar kosarat rendre két német követett, így sokáig nem tudtunk fordítani, ám fontos labdaszerzésekkel tapadtunk a riválisra, 8–8-nál pedig utol is értük őket. Új meccs kezdődött, Szabó beszórta harmadik távoliját, Horváth Boglárka is beköszönt, így kétpontos előnnyel fordultunk az utolsó két percre.

A magyar válogatott extázisban kosárlabdázott, tudták a lányok, hogy hazai pályán ezt már nem veszíthetik el, s nem is tették, a végén iskolajátékkal múlták felül az erejével teljesen elkészülő Németországot. Nagy Réka duplája már csak a hab volt a tortán, Földi Attila tanítványai 19–13-ra megnyerték a bronzmérkőzést, így a hazai rendezésű világbajnokság esti eredményhirdetésén felállhatnak a dobogó alsó fokára.

A férfiaknál fél kilenctől USA–Észtország döntőt rendeznek, miután az amerikaiak a vártnál könnyebben győzték le Fehéroroszország legjobbjait (21–13), míg a baltiak az esélyesebb Egyiptomon robogtak át az elődöntőben (16–11). Az afrikaiakat olyannyira padlóra küldte a váratlan vereség, hogy a bronzmérkőzésen nagyarányú, 21–9-es vereséget szenvedtek a belaruszoktól, akik így a harmadik helyen zárták a viadalt.

Forrás:debsport.com

A Corvinus Egyetemen nemzetközileg elismert tudást szerezhetnek a hallgatók

Hamis azonosító jelekkel bukott le egy lengyel autós Nyírábránynál

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek