Sport
2021-08-28

Verstappen nyerte a harmadik szabadedzést is

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak a Forma-1-es Belga Nagydíj harmadik szabadedzésén, szombaton.

 A 23 éves pilóta pénteken előbb másodikként, majd elsőként végzett a két gyakorláson, és ezúttal sem tudták őt megelőzni a riválisok. Második helyen csapattársa, a mexikói Sergio Pérez végzett, míg a címvédő és hétszeres világbajnok, a pontversenyben jelenleg éllovas brit Lewis Hamilton a péntek délutáni edzéshez hasonlóan harmadik lett. A legjobb hat közé még a brit Lando Norris (McLaren), a francia Esteban Ocon (Alpine) és a kanadai Lance Stroll (Aston Martin) tudott odaférni.

    A szokásos változékony időjárás ezúttal is megnehezítette a pilóták dolgát, az edzés vizes pályán kezdődött, bár akkor az eső már éppen nem esett, a gyakorlás közben azonban a helyzet megváltozott, a pálya felszáradt, de ismét megérkezett az eső. Mindez a köridőkben is visszaköszönt. Amíg ugyanis pénteken 1:45 körüli eredményekre voltak képesek a legjobbak - sőt, délután már az alá is tudtak menni -, addig most a győztes Verstappennek volt egyedül jobb ideje 1:57 percnél, míg a többiek már inkább 1:58-hoz jártak közelebb.
 

Emlékezés

MTI

Szerző
Hasonló cikkek